December 21-én telefonhívást kaptak egy korábbi betöréses lopás sértettjétől a szakolyai polgárőrök, hogy a település határában találtak egy illegális építményt, benne egy fiatal fiút, és mellette megtalálták a tőle nemrégiben ellopott tárgyak jelentős részét.

A polgárőrök a megadott helyszínre siettek és megkérdezték a fiút miért van ott, illetve mit tud a sok holmiról.
Kérdéseinkre a fiú azt állította, hogy ő csak egy kiránduló, aki a közelben lévő vadlesről vette észre a tákolmányt és csak kíváncsiságból ment oda, nem tudja ki építette, ki lakik ott és hogy kerültek oda azok a holmik – mondja Lucza Gergely, a Faluőrség Szakolya Polgárőr Egyesület elnöke, aki egyben a település alpolgármestere is. – Se iratok, se telefon nem volt nála, busszal jött ki kirándulni Vácról kora délután. Polgárőreink ezt követően értesítették a rendőrséget, lekísérték a főúthoz a fiút, majd átadták őt a kiérkező járőröknek. A rendőröknek sikerült kideríteniük a srác igazi nevét és lakcímét, ami alapján elkezdték az ilyenkor szükséges intézkedést. Polgárőreink késő estig, a helyszínelők munkájának végéig a helyszínen maradtak és biztosították a forgalom zavartalanságát.
Ugyan az ellopott tárgyak zömét megtalálták, de a kár így is jelentős.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




