Miniszteri elismerést kapott Halupka István

A katasztrófavédelem önkéntes támogatásáért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként, a Tűzoltóság Napja alkalmából a Katasztrófavédelem Önkéntes Támogatásáért emlékérmet kapta meg Halupka István, a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület elnöke.

A dr. Pintér Sándor belügyminiszter által adományozott elismerést ünnepélyes keretek között május 4-én adták át a jutalmazottnak.

Halupka István 2010-ben lépett be a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesülethez és 2014-ben már, mint elnök irányította a szervezetet, amit azóta is lelkiismeretesen végez. Emellett az OPSZ Pest vármegyei küldöttje, járási koordinátor. 2020-ban az OPSZ ezüst majd 2022-ben az arany fokozatú érdemkeresztjével tüntették ki.

Kezdeményezésére csatlakozott a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület a Gerje Járási Önkéntes Mentőcsoporthoz, ahol nemzeti minősítéssel rendelkező mentőcsoportként polgári védelmi, lakosságvédelmi, illetve káresemény-felszámolási feladatokat látnak el. Számos alkalommal segítették a tűzoltást, vettek részt viharkárok enyhítésében, emberkeresésben, de komoly munkát végeztek a határvédelemnél is.

Halupka István tenni akarása vitathatatlan, hozzáállásával sokat segített a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és az önkéntesség szerepének népszerűsítésében. A miniszter által adományozott emlékérmet dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi főigazgatója adta át.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.