Nagy a baj, de a polgárőrök mindent megtesznek (+ képek)

Továbbra is ott vannak a gátak mentén a Pest vármegyei polgárőrök, hogy segítsék a Dunán levonuló árhullámmal szembeni védekezést.

A Duna áradása miatt veszélyeztetett helyeken az áramszolgáltatók biztonsági okokból több helyen kikapcsolják az áramot. Az óvintézkedéseket az emberek élet- és vagyonbiztonságának megóvása érdekében teszik Kisorosziban, Nagymaroson, Szentendrén és Budakalászon is. Az útlezárások a 2-es, 10-es, 11-es, 12-es és 14-es főutakon vannak. Rendkívül nehéz helyzet van Dunabogdánynál, Tahitótfalunál, Leányfalunál, Vácnál, Kismarosnál. Harmadfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el már Szigetújfalu területén is. A Szigetújfalu Polgárőr Egyesület, lehetőségeihez mérten, az önkormányzattal és az árvízvédelmi felelősökkel együttműködik. Segíti az árvízvédelmi intézkedések végrehajtását jelzőőri tevékenységgel, lezárt területek ellenőrzésével, katasztrófaturisták távol tartásában, a vadállomány védelmében, valamint az interneten és személyesen történő információ átadásával.

Telefonos segítségkérés érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás Szakmai Ügyeletére, ami vészhelyzeti ügyeletet is ellát, mert Szentendrén a házakba betört víz miatt átcsoportosításra volt szükség. Az ügyelet élőerőt irányított át a víz kiszivattyúzására.

Érdekesség, hogy Szigetújfaluban ideiglenesen egy webkamerát telepítettek a gát mellé, hogy a polgárőrök folyamatosan figyelhessék, a területen levő mozgásokat.

Íme néhány helyszín, ahol a polgárőrök segítik az áradással szembeni védekezést:

  • Ráckevén a gátak, árterületek, buzgárok ellenőrzése volt a feladatuk a polgárőröknek.
  • Lóréven folyómeder, gátak, árterületek, buzgárok ellenőrzése, ide Ráckevéről jöttek polgárőrök.
  • Dömsödön területvédelemben vettek részt.
  • Dunakeszin árterületek, buzgárok ellenőrzése volt a feladatuk.
  • Vácon jelzőőri tevékenység, utak zárása, lezárt területek visszatérő ellenőrzése volt a feladatuk, míg az ifjú polgárőrök homokzsákokat töltöttek. A Pest Várbegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyelete ide Budaörsről irányított át polgárőröket, hogy a védelmi munkálatok sikeresek legyenek.                                        
  • Nagymaroson is az árterületek, buzgárok ellenőrzése, illetve az ideiglenes mobilgátrendszer felügyelete volt a feladatuk,
  • Kismarosra pedig Váchartyánból érkezett erősítés, akik aztán a homokzsákokat töltötték több órán keresztül.
  • Budakalászon jelzőőri tevékenységet láttak el a Tápiógyöréről érkezett polgárőrök, illetve a lezárt területeken végeztek visszatérő ellenőrzést.
  • Kismaroson, az előző napokhoz hasonlóan tegnap is 2 nagymarosi polgárőr hordta saját teherautójával a megtöltött zsákokat.
  • Csepel-szigeten 4 fő figyelte a gátak, árterületek állapotát és figyelték, nem tör-e fel valahol buzgár.

Emellett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség ügyeletén is dolgozott öt polgárőr, hogy koordinálja a feladatokat. Összesen: 75 fő 19 db személygépkocsi 1 db tűzoltóautó 1 db műszaki mentőautó 1 kistehergépkocsi 1-1-1-1-1 éjjellátó, drón, Unimog, szivattyú, webkamera lett bevetve.

Amit még tudunk:

  • A 11-es főúton, Dunabogdány térségében, a 33-as és a 35-ös km között csak a fél útpálya járható,
  • A 12-es főúton, Nagymaroson is nagy erőkkel folyik a védekezés. A 12-es és a 13-as km között csak egy sáv járható,
  • Az áradás már a 2-es főutat is elérte. Sződliget előtt, a 28-as és a 29-es km között reggel 8-tól félpályás lezárást vezetnek be a mobilgát építési munkái miatt, amit 10 órától már teljes útzár mellett folytatnak,
  • A Szentendrei szigeten a Tahitótfalu-Kisoroszi közötti út egy két km-es szakaszát víz borítja. A 13-as és a 15-ös km közötti szakasz van zárva (1113-as jelű út),
  • A Duna menti kerékpárutak és komphoz vezető utak nem járhatók,
  • A Vác-Sződliget kerékpárút, az 1-es és az 5-ös km között (97793-as jelű),
  • Szentendre közelében a Budapest-Szentendre EV6 kerékpárút, a 2-es és a 3-as km között (97812-es jelű),
  • A Megyeri-híd alatti kerékpárút van lezárva (97767-es jelű út).

Kérünk mindenkit, vigyázzanak saját testi épségükre, mert mindenkit hazavárnak!


baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Halásztelek határvédelem hulladék idős Internet csalás jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kibervédelem kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác újlengyel