Eichardt Milán már gyermekkora óta várt arra, hogy tagja lehessen a Piliscsabai Polgárőrségnek. Ez a vágya pár napja megvalósult, hiszen nemrégiben lett tizennégy éves és ifjú polgárőrként felvételt nyert az egyesületbe.

Az újdonsült polgárőr már régóta látta a jó példát, hiszen édesapja is tagja az önkéntes bűnmegelőzők hatvanezres táborának. Milán, miközben számolta a napokat, közben bele nőtt édesapja ruhájába, amit eddig csak otthon próbálgathatott fel. Mostantól viszont már az utcán is hordhatja azt.
Április 27-én, a várostakarítás napján adta első szolgálatát ifjú polgárőrként Eichardt Milán – mondja Simon Gyula, aki mentora lesz a fiúnak.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




