Magyarország kormánya újabb engedménnyel támogatja a polgárőröket, ugyanis ez év második felétől mentesülnek a polgárőr egyesületek a cégautó-adó fizetési kötelezettségüktől. Ezáltal még több pénz marad az egyesületek működési költségeinek fedezésére.
Ezt dr. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke közölte abban a levélben, amelyben értesíti a polgárőröket a döntésről. Ezt megköszönve teljes terjedelmében, betűhíven közöljük a kormányfő levelét.
Tisztelt Polgárőr Honfitársaim!
Régi tapasztalat, hogy csak azok az országok lehetnek erősek és sikeresek, ahol egymásért, valamint szűkebb és tágabb pátriájukért kiállni kész polgárok élnek. Önök évtizedek óta mutatnak példát hivatástudatból, áldozatvállalásból és hazaszeretetből. Számos alkalommal bizonyították, hogy – legyen szó saját településük biztonságáról, természeti katasztrófák elhárításáról, a határok védelméről, vagy éppen a kábítószer-kereskedelem elleni fellépésről – minden körülmények között számítani lehet Önökre.
A polgári kormány az elmúlt másfél évtizedben mindig kötelességének tartotta a polgárőrség támogatását. Közös munkánknak köszönhetően Önök ma már korszerűbb eszközökkel és biztosabb háttérrel szolgálhatják a magyar emberek biztonságát. Ezért is döntöttünk úgy, hogy – elfogadva az Országos Polgárőr Szövetség kezdeményezését – a polgárőr-egyesületek szolgálati gépkocsijait mentesítjük a cégautóadó megfizetése alól.
Ez a lépés jelentős anyagi terhet vesz le Önökről, hogy még több forrást fordíthassanak a mindennapi szolgálatra. Bár 2010 óta – Önöknek köszönhetően – rengeteget léptünk előre, a közbiztonság, a nemzet védelme, a közösségek megerősítése továbbra is elsődleges feladataink maradtak. Ebben a munkában pedig a polgári kormány mindig stratégiai szövetségeseként fog tekinteni a polgárőrségre.
Engedjék meg, hogy ezúton is kifejezzem tiszteletemet és köszönetemet kitartó, önzetlen munkájukért, amellyel mindennap hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország erős és biztonságos otthon lehessen mindannyiunk számára.
További szolgálatukhoz sok erőt, jó egészséget kívánok!
Orbán Viktor
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




