Rosszul lett a kézbesítő július 25-én Budaörsön. Isteni beavatkozás lehet, hogy a postai alkalmazott éppen a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás ügyeleti központja előtt csuklott össze, a térfigyelő kamerák által figyelt területen.

Éppen ebédhez készülődtek az ügyeletben lévő polgárőrök, amikor bizonytalan mozgású postai dolgozót vettünk észre a térfigyelő kamerák monitorjain – mondta dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke. – Természetesen azonnal a segítségére siettünk. Miközben árnyékos helyre ültettem a férfit, kértem polgárőr társaimat, hogy hozzák az elsődleges segítségnyújtáshoz az eszközöket valamint jeges borogatást és hideg vizet. Közben hívtam a 112 központi segélyhívó számot és tájékoztattam őket az általam tapasztaltakról. Az ügyeletben levő polgárőrök vérnyomást, oxigénszaturációt és vércukrot mértek, illetve próbálták megnyugtatni az illetőt a klasszikus légzőgyakorlatok alkalmazásával.
Szerencsére a mentők nagyon hamar megérkeztek és átvették az ájulás határára került postást. Mivel az illető megtagadta, hogy a mentők őt kórházba vigyék, ezért a lakására szállították. A polgárőrök megpróbálták felvenni a kapcsolatot a Postával, de eredménytelenül, ezért a postás kerékpárját a nála levő küldeményekkel együtt a lakásához vitték.
Furcsa volt a helyzet – foglalja össze a történteket dr. Bilisics Péter – mert ki a mentőkkel, ki a Postával kommunikált, ki a zavartan viselkedő férfit igyekezett nyugtatni, aki az ájulásától tartott és a szirénázó mentőautó hangját meghallva egyre hangosabban kiabált segítségért. Köszönöm a polgárőrtársaimnak és a szomszédnak az önzetlen segítséget, lehet, hogy egy emberéletet mentettünk meg. Ebben a melegben nagyon oda kell figyelni embertársainkra, hisz múlt héten Kelebián, két napja pedig Szankon halt meg egy feladatát teljesítő postás.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




