A Heves megyei Sirok művelődési házában tartották meg a környéken működő polgárőr egyesületek vezetőinek a Közlekedéstudományi Intézet által támogatott oktatást.
A megjelent polgárőröket Sirok alpolgármestere Gál Zoltán köszöntötte, aki megköszönte a déli határon végzett határvédelmi szolgálatokat, rávilágított az illegális migráció veszélyére, illetve a menekültek támogatásának fontosságára.
Ezután Erdélyi Róbert rendőr ezredes a Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottság képviseletében beszélt a balesetek összetételéről, számáról, majd ismertette a közlekedők téli átállásának fontosságát.
Ezt követően dr. Bilisics Péter az Országos Polgárőr Szövetség katasztrófavédelmi alelnöke vette át a szót, aki először átadta dr. Túrós Andrásnak az OPSZ elnökének üdvözletét, majd beszélt a szolgálatadások szabályairól, a Polgárőrség alap- és kiegészítő feladatairól, a rendőri karjelzésekről. Lejátszott egy videoklippet, mely a fiatalok szemszögéből mutatta be, mit tehetünk saját magunk is a közlekedésbiztonságért, végül idézte dr. Túrós András gondolatait, miszerint a polgárőrök akkor is szeretik hazájukat és településüket, amikor jól mennek a dolgok és akkor is, ha esetleg nehézségek vannak. A közbiztonság védelmével kapcsolatban is ugyanez a helyzet, de most a nehézségek áthidalására kell a hit és a szív és az akarat is. Csak az összefogás segíthet túlélni azt, ami előttünk áll!
Völgyi Ferenc a Heves Megyei Polgárőr Szövetség elnöke az OPSZ elnöke által nemrégiben meghirdetett 12 pont fontosságáról beszélt, majd interaktív fórummal zárult a továbbképzés.




- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)
A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon. - Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatás
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése. - Polgárőrök fogták el a keresett férfit
Esti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott. - Biztonságban fesztiválozott Budaörs
A hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak. - Közös erővel a drogterjesztés ellen
Kábítószer-bűnözés elleni bűnügyi akciókban vett részt az elmúlt időszakban a Rendőrség mellett a kistarcsai Polgárőrség és a kistarcsai Közterület-felügyelet.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség