Pest vármegyei polgárőrök biztosították a kerékpárversenyt

A kerékpározás világnapjához igazodva, június elsején tartották meg a XXII. Tour de Pelso Balatont megkerülő országúti kerékpárversenyt, melynek biztosításában több Pest vármegyei polgárőr is részt vállalt. Különösen a motoros polgárőrök.

Június 1-jén a XXII. Tour de Pleso keretén belül rendezték meg az országúti kerékpározásban a XXIX. Balaton Maraton (200 km) és a III. Maraton Országos Bajnokságot, melynek befutó szakasza Siófok belvárosában volt.

Mivel a verseny jelentős része országúton ment végig, a hosszú táv miatt jelentős erőket kellett a rendezőknek biztosítani az útszakaszok, kereszteződések lezárásához.  A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei is jelentős létszámmal vettek részt a biztosítási feladatokban. Különösen a Készenléti és Ellenőrzési Egység 14 motoros polgárőre, akik a starttól a célig kísérték a versenyzőket, folyamatosan zárták a kisebb útkereszteződéseket, illetve ügyeltek arra, hogy a többi közlekedő autós ne akadályozza a versenyzők haladását. Ez azt jelenti, hogy a kerékpárosok mellett a motoros polgárőrök is megtették a 200 kilométeres szakaszt, sőt még annál többet is, hisz nekik Pest vármegyéből kellett indulniuk és a verseny végén még haza kellett érniük. Külön megtiszteltetésnek számított, hogy két motoros polgárőrt felkértek, legyenek a média szállítói, vagyis operatőrök ültek mögöttük, akik felvételt készítettek a versenyzőkről, a verseny látványos pillanatairól.  A motorosok mellett extraként még négy polgárőr, felkérésre jelzőőri feladatot is ellátott a célhoz vezető szakaszon.    

A verseny alatt komolyabb probléma nem történt, a kerékpárosok biztonságban tudták megtenni a versenytávot. Mivel a motorosoknak már korán reggel a helyszínen kellett lenniük, számukra a szállást, az étkezést és az egész napos ellátást a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség biztosította – adta hírül dr. Bilisics Péter elnök.


  • Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)
    Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnep ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.