Pest vármegyei polgárőröket is jutalmaztak az Országos Polgárőr Napon

Idén Tiszafüreden rendezték meg az Országos Polgárőr Napot. Az immár huszonkilencedik alkalommal megtartott nagyszabású ünnepen a Pest vármegyei polgárőrök is szép számmal jelentek meg.

Az ország minden pontjáról több ezer polgárőr érkezett június 22-én Tiszafüredre, hogy együtt ünnepeljenek. Törvény mondja ki, hogy a polgárőröknek minden évben van egy napja, amikor köszönteni és ünnepelni lehet Magyarország összes önkéntes bűnmegelőzőjét. Ilyenkor az országos vezetés mellett magas rangú politikusok is köszönetet mondhatnak a több mint hatvanezer polgárőrnek, családtagjainak, támogatóinak.  

Az önök munkájának is köszönhetjük, hogy napjainkban Magyarországot a világ legbiztonságosabb országai között tarthatják számon – mondta köszöntő beszédében dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. Kiemelte, hogy ma a fiatalok nyugodtan sétálhatnak, szórakozhatnak éjjelente az utcán, hogy bárki vállalkozhat, építhet és felújíthat, mert nem kell attól tartani, hogy kirabolják, tönkre teszik, hogy bűncselekmény áldozatává válik, szoros összefüggésben áll azzal, hogy Magyarországnak sikerült megvédenie határait, feltartóztatni az illegális migrációt. Rétvári Bence örömmel nyugtázta, hogy a Polgárőrség két olyan értéket is megtestesít, amelyek kihalóban vannak. Ezek az önkéntesség és az önvédelem. – Jó látni, hogy vannak, akik a szabadidejükben, önként, ellenszolgáltatás nélkül is készek és képesek tenni a közösségükért, mindannyiunkért.

A Polgárőrség társadalmi megbecsültsége egyszerre köszönhető a Magyarország Kormányának, a rendőrségi-rendészeti szerveknek, és a széles körű lakossági kapcsolatoknak is. Ezt már dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke fogalmazta meg, aki rámutatott: A Polgárőrség azt teszi, amit helyben, a helyi közösségek tagjai igényelnek, várnak, elvárnak tőle. Ezért is olyan sikeresek és elismertek a polgárőrök.

A Polgárőrség társadalmi beágyazottságát jelzi az is, hogy a június 9-i önkormányzati választásokon országosan 85 polgárőrt választottak polgármesterré. Az Országos Polgárőr Szövetség elnökségében három polgármester dolgozik, s további egy-egy a felügyelő és az etikai bizottságban. Rajtuk kívül több száz polgármester tagja települése polgárőr egyesületének, és ezres nagyságrendben vannak polgárőrök az önkormányzati képviselők között.

Ahogy országosan, úgy Pest vármegyére is igaz az állítás, miszerint a Polgárőrség garancia arra, hogy közbiztonság három lába – az Önkormányzatok, a Rendőrség és a Polgárőrség – még erősebb, még stabilabb lesz a településeken.

A köszöntők után ünnepélyes pillanatok következtek. Először a nagy plénum előtt tett fogadalmat pár kiválasztott és ezért magát szerencsésnek mondható ifjú polgárőr, közöttük nyolc gyáli fiatal, majd kitüntetések, jutalmak, elismerések, átadására került sor. Az Országos Polgárőr Szövetség elnöksége a város és lakossága biztonságát szolgáló Polgárőrség támogatásáért a „Polgárőr Város” kitüntető címet adományozta az Isaszeg Város Önkormányzatának és a Polgárőrség, Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület, Isaszegnek. A „Polgárőr Község” kitüntető címet pedig a Nyársapáti Község Önkormányzatának és a Nyársapáti Vigyázunk Rátok Polgárőr Egyesületnek adományozta.

Az Országos Polgárőr Szövetség, a Magyar Rendészettudományi Társaság, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara még márciusban hirdetett egy pályázatot „A Polgárőrség állatvédelmi és szolgálati tevékenységéről” elnevezéssel, melyen külön díjat kapott Szilágyi László, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Örkényi Polgárőr Egyesület elnöke.

Az ünnepélyes percek után a szórakozásé lett a szerep. A több mint kétezer polgárőr számos zenei, szórakoztató és vicces programot élvezhetett. Ehhez járult hozzá a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és személyesen dr. Bilisics Péter elnök hozzájárulása. Immár negyedik éve támogatóként lép fel a Szövetség az országos polgárőr napon. Idén kétezer-ötszáz (!) jégkrémet osztott szét dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke Oskó Zsófiával a Nemzeti Közszolgálati Egyetem leendő hallgatójával valamint Hermann Ákossal a DEAC és az ifjúsági válogatott kézilabdakapusával együtt.

Természetesen a több mint százhatvan, helyszínen levő Pest vármegyei polgárőr sem maradt ellátatlanul, ők is kaptak bőven enni és innivalót, három fajta rétes és üdítőital is rendelkezésükre állt.


  • Veszélyes volt a helyzet
    Zavart elméjű nő okozott komoly forgalmi zavart május 19-én délután Ceglédbercel egyik nagy forgalmú útján.
  • Székely lóval a külterületek védelméért pályázat
    A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség támogatásával elindul a székely ló/csikó örökbefogadási program, melynek részeként pályázatot írt ki.
  • Biztonságban ünnepelt Budaörs
    A hagyományokhoz hűen idén is a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület és a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egység polgárőrei biztosították a Budaörs Fesztivál május 9-i rendezvényeit.
  • Pályázati lehetőség Hankook abroncsokra
    Az előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdette abroncsadományozási programját a Hankook Tire Magyarország Kft.
  • Szeretettel köszöntjük az anyákat! (+ videó)
    A Pest Vármegyei Polgárőr szövetség elnöke, elnöksége, vezetése, valamint valamennyi tagja nevében szeretettel köszöntünk minden anyát!

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.