2023-ban immár 44. alkalommal május 10 és 14 között bonyolították le a Tour de Hongrie országúti kerékpárversenyt, amelynek 879 kilométeres útvonalán polgárőrök százai láttak el különböző feladatokat.
A polgárőrök a Rendőrség kérésére vettek részt a feladatellátásban, amikor forgalmat irányítottak, útszakaszt biztosítottak. A futam Pest vármegyei szakaszára feladatellátásra 171 polgárőr jelentkezett be a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletére, és ebből 48 csak a pilisvörösvári szakaszon adott szolgálatot.
A feladatellátás során felmerült költségekhez, kiadásokhoz a szervezők anyagi forrást sajnálatos módon nem biztosítottak.
Mint ismeretes, az országúti kerékpározás a 19. század végén alakult, mely főleg Európát hódította meg. A legjelentősebb versenyek mind a mai napig elsősorban Franciaországban, Olaszországban, Spanyolországban, a Benelux államokban és Németországban zajlanak, de Magyarországon is egyre népszerűbb és nyer teret. Földrajzi adottságunknál fogva a hazai szakaszok többsége sík, ami a elsősorban sprintereknek kedvez, de minden évben van egy-egy hegyi szakasz is, ami a szurkolók körében is rendkívül népszerű. A pilisi szakasz is ilyen volt.
- A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. - Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. - Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett. - 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást. - Önkéntesen Gombáért
Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség