Polgárőr delegáció járt Grúziában (+ fotók)

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség újdonsült tagegyesülete az Ecoriders Országközepe Régió Természetvédelmi és Polgárőr Egyesület már az alakulását megelőzően is komoly hangsúlyt fektetett a természet- és környezetvédelemre, a lóvas szolgálatok szakmai alapjaira, valamint a társadalom öngondoskodásának szociológiai szempontokat taglaló vizsgálatra, mely kiemelkedően fontos a társadalmi szervezetek generációs megújulásában. Több éves előkészítés után nemrégiben a grúz Ushguliba, Európa legmagasabban fekvő állandóan lakott falujában járt egy tizenkilenc fős, részben polgárőrből álló delegáció.

A kicsiny falu az elszigeteltség illetve az öngondoskodás 21. századi szigete, és ez nem csak az emberek, de az állatok viselkedésén is megfigyelhető. Ushguli és környékén a rideg körülmények között élő ménesek a primitív jegyekkel rendelkező, archaikus fajtákhoz tartoznak, amelyeket évszázadokon át megőriztek. Ezek a lovak különleges genetikai értéket képviselnek, hiszen olyan előnyös tulajdonságokat is hordoznak, amelyek máshol már eltűntek vagy háttérbe szorultak. A látogatás egyik kiemelt célja volt a génmegőrzés és génfrissítés lehetőségeinek felmérése, valamint a helyi tenyésztési programokkal való együttműködés kialakítása. A lovak gerincén végigfutó sötét hátszíj, mint archaikus jegy, különösen érdekes a génmegőrzés szempontjából.


A falu a különleges szociológiai tanulmányok tárgyát képezheti. Évszázadok óta fejlesztették ki az öngondoskodás különböző formáit, amelyek biztosítják számukra nehéz körülmények között is a túlélést és a fenntarthatóságot. Ez ott nem csupán gazdasági és praktikus kérdés, hanem mélyen beágyazódott a helyi közösség kulturális és társadalmi életébe. Az ott lakók megosztva erőforrásaikat és tudásukat szoros együttműködésben dolgoznak, ami erősíti a közösségi kötelékeket és elősegíti a társadalmi kohéziót. Ez a szoros kapocs és a közös célok iránti elkötelezettség példaként szolgálhat más, elszigetelt vagy kis lélekszámú populáció számára is, különösen a generációs megújulás és a fenntartható életmód terén.



Az öngondoskodás tükröződik a polgárőrök munkájában is, akik saját erőforrásaik és idejük feláldozásával járulnak hozzá a közösség biztonságához és jólétéhez. A civil szervezetek – akárcsak a polgárőrök – a közösségi érdekek előmozdítására törekszenek, önkéntes alapon működnek, és céljuk a közösségi jólét növelése. Az ilyen szervezetek fontos szerepet játszanak a társadalmi kohézió fenntartásában, az öngondoskodás erősítésében és a közösségi erőforrások hatékony felhasználásában.



Az ushguli példa megmutatja, hogy az elszigetelt közösségekben hogyan lehet fenntartani és erősíteni az öngondoskodást és az önszerveződést, ami inspiráló lehet a modern társadalmak számára is – vonta le a konzekvenciát dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, aki egyben köszönetet mondott Bakos István, Dernovics Kata, Kenyó Petra, Oskó Tamás, Oskó Viktória valamint Oskó Zsófia polgárőröknek, hogy méltón képviselték Grúziában a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséget.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.