Augusztus 23-án Dunaharasztin mérette meg magát Komjáthy Lili, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lóval szolgálatot ellátó fiatal polgárőre, aki ezúttal is nemzeti díjlovas versenyzőként állt pályára. Lili immár nemcsak a klasszikus A-szintű programokban, hanem a FEI A Challenge új emelt szintű kategóriájában is bizonyított.
A versenyre Gidrán XXIII-51 Buján, őshonos magyar ló hátán érkezett, akivel a páros már hosszú ideje alkot összeszokott, megbízható egységet. A különlegességük nem csak az összhangban, hanem a közös történetükben is rejlik: Lili és Marshall egyidősek, mindketten 18 évesek, ami rendkívül ritka a sportban. Míg Marshall a tapasztalt, bölcs partner szerepét tölti be, Lili a fiatal, de már szolgálati helyzetekben is edzett lovas – aki ezt a szerepmegosztást nemcsak elfogadja, hanem kiváltságnak tekinti.

A ló tulajdonosa Káposztás Edina, a Gidrán Major tulajdonos vezetője így nyilatkozott a verseny után: „Nagyon örülünk, hogy megtalálták egymást ló és lovas. Lili elképesztő alázattal dolgozik a szürke hétköznapokban Bujánnal, vagy ahogy mi hívjuk, Marshallal. A lovat Janászik Andreától a fajta egyesület tenyésztés vezetőjétől vásároltuk, talán 2,5 éves csikóként – azóta velünk van, igazi családtag, a Gidrán Major alap lova. Így méltónak tartjuk a lóhoz, illetve a Gidrán fajtához is a dressage-ban való szereplését. A ló és lovas egyidős, 18 évesek mindketten. Ez nem megszokott, azonban egy tapasztalt lótól tanulni, mint lovas nem szégyen, sőt kiváltság. Lili ezt pont így is kezeli – a szolgálatok kritikus helyzeteiben, illetve a versenypálya kihívásaiban is. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetségnek köszönjük a támogatást, hiszen a ló, lovas, szervezet – jelen esetben a szövetség – keretezi arany keretbe ezt az ügyet. Egyszóval nagyon boldogok vagyunk a mai harmadik pozíciós minősítésért, ami hetven százalék feletti értékeléssel zárult!”
A Gidrán fajta neve a Délvidéken nem véletlenül lett a „sziklaszilárd akarat” szinonimája. Ez a szívós, intelligens és megbízható vérmérséklet szükséges ahhoz, hogy egy ló a legkülönfélébb helyzetekben – legyen az járőrszolgálat a határban, vagy magas szintű díjlovagló verseny – stabil partnerként viselkedjen. Marshall a Gidrán Majorban nem csupán ló, hanem valódi társ, aki a polgárőrség színeiben és a sport világában egyaránt példát mutat.
A dunaharaszti versenyen elért újabb kimagasló eredmény nemcsak Lili és Marshall, hanem az egész Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség számára ünnepnap. Az ilyen teljesítmények is bizonyítják: a lóval végzett polgárőri szolgálat, a sport és a hagyományőrzés nem külön utakon járnak – hanem egymást erősítik.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
- Összefogással a lovakértÖsszefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
- 3 Pest vármegyei polgárőr kapott elnöki elismerést (+ képek)Pest vármegyei polgárőröket illetve településeket is jutalmaztak a július 4-én Kalocsán megtartott Országos Polgárőr Napon.
baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (37) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (17) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (41) oktatás (66) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (21) tűzoltás (31) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)




