Lakossági bejelentést kapott nemrégiben Dunakeszi egyik önkormányzati képviselője, hogy a településen vendégmunkások laknak. A panaszosok szerint az illetők nem a magyar norma szerint élnek illetve viselkednek, amivel megkeserítik az utcában élők életét.

Király-Pártos János a Dunakeszi Polgárőr Egyesület vezetője, felesége Király-Pártos Ágnes és Vér Imre a Dunakeszi Lovas Polgárőrség vezetője egy lakossági bejelentésre reagálva ellenőrizték a Dunakeszi határában levő M2 autósztráda melletti bekötő utat, ahol illegális hulladék lerakást jeleztek.
A polgárőrök a megadott helyen több zsák hulladékot találtak, amiket szétbontva sikerült azonosítani a szemét tulajdonosát.
Miközben a Közüzemi Kft. munkatársai összeszedték a hulladékot, aminek a költségét majd ráterhelik az elkövetőre, a városi Közterület-felügyelet az adatok birtokában feljelentést tett.
Mint megtudtuk, a földterület magántulajdon, nem a város területe, de kérni fogják a tulajdonostól, hogy fizikai akadály telepítsen oly módon, hogy ne lehessen behajtani az adott földterületre.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
- Közös erővel a drogterjesztés ellenKábítószer-bűnözés elleni bűnügyi akciókban vett részt az elmúlt időszakban a Rendőrség mellett a kistarcsai Polgárőrség és a kistarcsai Közterület-felügyelet.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




