Polgárőrök is segítik a védekezést

A Duna és mellékfolyóin levonuló árhullám komoly feladatokat ad a környéken élőknek. Szakemberek és önkéntesek tízezrei dolgoznak a gátak mentén.

Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökeke az árvízveszélyre tekintettel készenlétet rendelt el a megyét érintő dunai szakaszok településein lévő polgárőr egyesületeknél.  Megtörtént a kapcsolatfelvétel a Pest Vármegyei Kormányhivatallal, Pest Vármegyei Rendőr-főkapitánysággal, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósággal. A Polgárőrség a többi társszervvel együtt erőiket összeadva dolgoznak a helyi Védelmi Bizottság vezetőjének iránymutatása szerint.

Az elnök tájékoztatása szerint a polgárőrök a helyi védelmi szakemberek irányítása mellett ez idáig jellemzően forgalomirányításban, illetve az utak zárásában vettek részt, de természetesen a homokzsákok töltésénél is kiveszik részüket.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.