Program indul a székely ló megmentéséért (+ videó)

Bemutatóval egybekötött pártfogói napot tartottak a székely ló megmentése érdekében egy hete Pátyon, melyen a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség is képviseltette magát.

A Székely ló génrekonstrukciós programban való megjelenés érdekében Perényi Gábor génmegőrzésért és Oskó Tamás Lovas szakmai koordinátor vett részt az egész napos programon, ahol megfogalmazták: Ez a fajbemutató program az első lépcső, hogy az önálló fajtává váljon a rögös és hosszú útján a székely ló.

A rendezvényen dr. Nagy István agrárminiszter is felszólalt, illetve megnézte a különböző bemutatókat. A lovas szakmai képviseletet Dallos Gyula miniszteri biztos látta el, akivel személyesen is egyeztettek a PVMPSZ képviselői. Megbeszélték a Szövetség muraközi ló programját mind gazdasági, mind lovas szakmai szempontból, minek következtében a miniszteri biztos egyetértett és támogatását fejezte ki a program iránt.

A Székely ló „atyjaként” a kászoni felmenőkkel bíró dr. Bodó Imrét tartják számon, aki családi alapon kapta meg az őshonos állatok mentésére az égiek ihletét. Az ő munkája tette azt lehetővé, hogy immár majd’ negyven, második generációs székely ló él Kászonban, és immár megkezdődhet a lovardai teszt, mely nagyon fontos a fajta életében.

A Muraközi ló tesztjéhez hasonló feladata lesz a PVMPSZ a székely lovak kapcsán is. Oskó Tamás kiemelte: a fiatalabb generáció lovaként a székely lovat is rendszerbe kívánják állítani még ebben az évben.


  • Tetten érték a betörőket
    Február 6-án este bejelentés érkezett az isaszegi polgárőrökhöz, hogy betörés van folyamatban az egyik családi háznál. A bejelentő jelezte, hogy a szomszédjában több kapucnis ember pajszerrel a kezében, felfeszítve a kiskaput bementek a házba.
  • Ismételten a szolgálatok bejelentéséről
    Nem árt újra átvenni, miként kell a polgárőröknek bejelentkezniük a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletére.
  • Egyeztetés a közbiztonság javításáért
    A közbiztonság javítása és az illegális drogok visszaszorítása érdekében tartott megbeszélést február 5-én Kartalon a Polgárőrség, a Rendőrség, az érintett önkormányzatok és az országgyűlési képviselőjelölt.
  • Kezdődik az emelt nyugdíjak kifizetése
    Ahogy a címben is írtuk, kezdődik az emelt nyugdíjak kifizetése. De sok polgárőrnek ez nem azt jelenti, hogy több pénzt kap, hanem azt, hogy kezdődnek a postásokkal közös fokozott szolgálatok.
  • Közös érdek a jogszerű működés
    Körlevélben fogalmazta meg észrevételeit és tanácsait a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottsága.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs bűnmegelőzés Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny visszatekintés Vác évértékelés újlengyel

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.