Pusztító erejű viharfront vonult végig hétfőn Magyarországon, mely a Pest vármegyei polgárőröknek is komoly feladatokat adott, illetve ad.
Pest vármegye számos területén okozott komoly károkat a hétfői vihar. Több helyen dőltek fák autókra, épületekre, vasúti pályára, például Budakeszi határában megsérült egy 22 kilovoltos távvezeték, ami a település teljes áramellátását biztosította.
Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöksége dr. Bilisics Péter vezetésével folyamatában monitorozta/monitorozza az átvonuló vihart és az azt követő esetleges teendőket.
Mivel a károk jelentősek és a vihar még további károkat okozhat, ezért a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke kéri a polgárőröket, hogy lehetőségük szerint igyekezzenek felmérni az esetleges veszélyhelyzeteket és sejtesen szerveződjenek a kárenyhítésekre. Kéri, hogy a bejelentéseiket az info@pmpsz.hu e-mailre küldjék meg.
A feladatokat szakszerűen koordinálva kérem, hogy az egyesületek elnökei vegyék fel a kapcsolatot a települések polgármesteri hivatal munkatársaival, akik a helyi katasztrófa- és polgári védelmi feladatokat látják el, hívják fel a polgárőrök figyelmét a várható igénybevételre, amely a védművek őrzésvédelmi feladatai mellett az aktív védekezési feladatokra is kiterjedhet. Mérjék fel a védekezésbe bevonható arra minden tekintetben alkalmas polgárőrök létszámát és ellenőrizzék az esetlegesen rendelkezésükre álló technikai eszközök működőképességét. Ez úton kérek mindenkit, hogy az esetleges szabad kapacitásokat ne összevissza ajánlják fel, hanem a info@pmpsz.hu e-mail címre, vagy +36-30-944-3856 telefonszámomon jelezzék felém vagy a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség 24 órás szakmai ügyeletének +36-23-414-126 telefonszámán, hogy milyen technikai eszközzel, hol, mettől-meddig történt/het a szolgálat, illetve történt a koordináció után segítségnyújtás, illetve fényképfelvételeket is küldjenek. Igyekszünk úgy szervezni a munkánkat, hogy ahol a szükség, ott legyen az összehangolt polgárőr segítség.
Köszönet az önkéntes, önzetlen helytállásért!
Dr. Bilisics Péter









(A képek szerzői jogvédelem alatt állnak, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tulajdonát képezik. Felhasználásuk csak a Szövetség engedélyével lehetséges.)
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Együtt hatékonyabbKözbiztonsági és baleset-megelőzési ellenőrzést tartott Tápiószőlősön november 6-án a Rendőrség, melyhez segítségül hívták a helyi polgárőröket.
- Újabb delegáció indult ErdélybeÚtnak indult a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség delegációja Erdélybe, hogy elvigyenek három komondor kölyköt és cserébe hozzanak két székelylovat. De a cserében van egy kis csavar.
- Frontálisan ütköztekKét autó ütközött össze frontálisan november 4-én a Budakeszi és Páty közötti útszakaszon.
- Méltósággal múlt el a halottak napi hétvégeA mindenszentek ünnepe, illetve a halottak napja minden évben magas prioritással bír a Pest vármegyei polgárőröknél. Nem volt ez másképp’ idén sem.
- Futott Abony apraja-nagyjaA hagyományoknak megfelelően, október 23-án tartották meg a Futabony családi sportnapot, amit a helyi polgárőrök is segítettek.
baleset (68) biztosítás (85) Budakeszi (21) Budapest (27) Budaörs (57) Cegléd (14) Ceglédbercel (30) Dunakeszi (26) elfogás (28) elismerés (57) ellenőrzés (14) elsősegélynyújtás (14) eltűnt (17) embercsempészet (13) Halásztelek (14) idős (20) jutalom (19) karácsony (16) katasztrófavédelem (16) keresés (15) kerékpárverseny (13) kitüntetés (14) kutya (21) képzés (65) környezetvédelem (22) köszönet (22) közbiztonság (14) közgyűlés (17) lovas (66) ló (54) motoros (37) oktatás (63) Piliscsaba (21) pályázat (36) rendezvény (13) segítségnyújtás (16) tettenérés (14) támogatás (18) Tápiószőlős (23) tűz (27) Tűzeset (20) tűzoltás (28) verseny (22) Vác (16) újlengyel (45)




