Rendkívüli közbiztonsági fórumot tartottak február 7-én Tápiószőlősön, amin a helyi polgárőrök is részt vettek.

A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya felkérésére hirdettek meg lakossági fórumot február 7-én Tápiószőlősön, amint a Rendőrség képviselői mellett a helyi polgárőrök és Tápiószőlős község Önkormányzata is képviseltette magát. A helyi szinten nagy érdeklődésnek számító nyilvános tájékoztatást azért hívták össze, hogy a lakosság segítségét is kérjék a 2024 októberében történt életellenes bűncselekmény felderítésében. Ahogy a Rendőrség helyi körzeti megbízottja is elmondta, minden eddig jelentéktelennek tűnő információ fontos lehet számukra, ezért kérte a lakosságot, hogy ha bárki bármilyen kapcsolódó információval rendelkezik, keresse őt bizalommal. Egyben elmondta azt is, hogy az ügy kapcsán egymillió forint nyomravezetői díjat tűztek ki.
Halupka István, mint a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület elnöke arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a Polgárőrség taglétszáma és így a járőrszolgálatok gyakorisága is fejlődő tendenciát mutat. Majd mint önkormányzati képviselő a bővülő térfigyelőrendszerről beszélt a megjelenteknek. Ezzel kapcsolatban pedig kifejtette, az eddig befolyt és önkormányzat által biztosított támogatással majdnem hárommillió forintot tudnak majd elkölteni a rendszer fejlesztésére.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




