Ha valaki azt gondolja, hogy a rollerek csak a nagyvárosokban okoznak problémát, téved. Ugyanúgy konfliktust vagy balesetveszélyes helyzetet hozhat létre a községekben is.

A nyári szünet beköszöntével megszaporodtak a közterületi rendzavarások, rollerezéshez köthető közlekedési incidensek a Pest vármegyei Nyáregyházán. Legalábbis Fekete Máté, a Nyáregyházi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke szerint, aki a hozzá befutott sok lakossági jelzés kapcsán a nyár folyamán a közterületi járőrszolgálatok számát igyekeznek növelni. Mint mondta, a helyi általános iskola vezetőjével és a családsegítővel is egyezettek. Szakmai álláspontjuk szerint a problémák megoldása elsősorban a szülők kezében van, hisz ők azok, akik gyermekeiket fel tudják készíteni az esetleges atrocitások elkerülésére, az alapvető társadalmi szabályok betartására, valamint a közlekedésbiztonság fontosságára.
Ezzel kapcsolatban felmerült egy olyan kísérleti jellegű program ötlete melyet szeretnének még az idei nyári szünetben elindítani és ha sikeresnek bizonyul akkor a következő években előre meghirdetni.
A rollerezés biztonságáért
A Polgárőr Szülők nevű programba szeretnék majd bevonni azon szülőket, akiknek gyermekei a helyi általános iskolába járnak és lenne egy kis szabadidejük arra, hogy beüljenek a polgárőrök mellé néhány órára járőrözni a településen.

A járőrözés során a szülőknek lehetőségük lenne megtapasztalni milyen problémák vannak a helyi fiatalokkal, mire érdemes gyermeküket felkészíteni, valamint, hogy mennyire fontos a védőfelszerelések használata a közúti közlekedésben – mondja a polgárőr elnök. – Polgárőreink a közterületen „bandázó” gyerekekkel rendszeresen beszélgetnek, melynek során felhívják a figyelmet az alapvető társadalmi normák betartására, a lehetséges veszélyekre és a közlekedésbiztonság fontosságára. Célunk az, hogy a szülőket ezáltal közelebb vigyük a problémákhoz, felkészítsük őket a konfliktusok megfelelő kezelésére valamint, hogy jobban megismerjék a polgárőrség munkáját. A programban részt vevő szülőknek egy egyszerű felkészítést követően lenne lehetőségük beülni polgárőreink mellé. Nem titkolt célunk az is, hogy azon szülőknek, akiknek így megtetszik tevékenységünk, lehetőséget biztosítsunk a polgárőr képzés és vizsga letételére, hogy ezt követően csapatunkat erősítsék.
A programot dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke is támogatja és a kezdeményezés eredményét ősszel értékelni fogja.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (72) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




