
Tavasszal is vigyáznak a gyerekekre
Már csak pár nap és véget ér Budaörsön a közlekedésbiztonsági akció.
Már csak pár nap és véget ér Budaörsön a közlekedésbiztonsági akció.
Bár már másfél hete tart az iskolaszezon, ám Pest vármegye számos településén továbbra is erősített szolgálatokkal segítik a polgárőrök az oktatási intézmények környékén a közlekedési rend fenntartását. Szükséges is a
Elkezdődött a tanév, ami azt jelenti, hogy az oktatási intézmények közelében szeptember 2-től egy hónapig fokozott szolgálatokat látnak el a polgárőrök. Elsősorban a gyalogátkelőhelyeknél figyelnek a gyerekekre, de emellett segítik
Délelőtt még a gyerekeknek mutatták meg mit csinálnak a ceglédberceli polgárőrök, délután viszont már tűzoltásnál volt rájuk szükség.
A tanév kezdetekor hirtelen nagy számban jelennek meg a tanintézmények környékén a gyerekek, nekik és az autósoknak is meg kell szokniuk az új rendet. Ezért a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség az előző évekhez hasonlóan idén is kiemelt figyelmet fordít a tanévkezdésre.
Simon Gyula közrendvédelmi tanácsnok, a Piliscsabai Polgárőrség alelnöke tartott előadást május 16-án Piliscsabán, a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola hatodik osztályos diákjainak, ahol bemutatta a gyerekeknek a Polgárőrséget.
+36 20 400 2591
+36 20 454 9800
(munkanapokon 8-16 óra között)