A kisiskolásokat is érdekli a Polgárőrség

Simon Gyula közrendvédelmi tanácsnok, a Piliscsabai Polgárőrség alelnöke tartott előadást május 16-án Piliscsabán, a Hauck János Német Nemzetiségi Általános Iskola hatodik osztályos diákjainak, ahol bemutatta a gyerekeknek a Polgárőrséget.  

A diákok nagy érdeklődéssel hallgatták, ahogy a polgárőr vezető bemutatta a 32 éve működő Polgárőrség önkéntes munkáját, illetve röviden bemutatta, milyen összetett feladatot lát el Piliscsabán a szervezet. Szinte észre sem vették és már a csengő hangja jelezte, bizony elrepült a 45 perc. Így csak pár kérdésre maradt idő.

Az előadás olyan jól sikerült, hogy Simon Gyula a nyári szünet után egy újabb előadásra újra kapott meghívást. 


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.