
A Duna alatt is ment a futóverseny
Nagymaros és Visegrád között rendezték meg a Duplakanyar Futóversenyt, melynek biztosításában a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei és ifjú polgárőrei is kivették részüket.

Nagymaros és Visegrád között rendezték meg a Duplakanyar Futóversenyt, melynek biztosításában a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei és ifjú polgárőrei is kivették részüket.

A hőség ellenére továbbra is rendszeresek a Pest vármegyei polgárőröknél a légi járőrözések, igaz, ezek most a megszokottaktól eltérően leginkább a hajnali, vagy az esti időszakban történnek.

Idén immár tizenkettedszerre tartották meg a Dunakanyar Motoros Találkozót, ahol a hagyományokhoz hűen idén is tevőlegesen kivették részüket a polgárőrök a felvonulás biztosításában.

Zsúfoltságig megtelt március 2-án a PüspökVác rendezvény- és látogatóközpont nagyterme, ahol a Pest vármegyei polgárőrök közül 170 fő azért jött össze, hogy meghallgassák a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség tavalyi működéséről szóló beszámolókat, majd a következő 5 évre megválasszák vezetőiket, tisztségviselőiket.

Március 2-án tartja éves közgyűlését a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség

Március másodikán tartja közgyűlését a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, melynek előkészületei már javában folynak.

Kedd óta folyamatosan keresik az önkéntesek, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök azt a nyugdíjas férfit, aki hétfőn eltávozott otthonából és az óta nem adott életjelet.

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a Dunakanyar legnagyobb motoros találkozóját a váci Duna-parton, és a hagyományokhoz hűen idén is részt vállaltak a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség motoros polgárőrei a rendezvény biztonságos lebonyolításában.

Először fordult elő, hogy az Országos Polgárőr szövetség egy március 15-i ünnepség keretében adja át az elmúlt év teljesítményéért járó elismeréseket a kiemelten sokat teljesítő polgárőröknek. Vácon, a Piarista Kilátó

Budapesten, az Országos Rendőr-főkapitányság épületében tartották meg szeptember 17-én a Járási Polgárőr Koordinátorok III. Fórumát, ahol az Országos Polgárőr Szövetség vezetése tájékoztatta a koordinátorokat az aktuális feladatokról.