Tegyük láthatóvá tevékenységünket, munkánkat, eredményeinket!

Web oldalunk eddig is volt.

2021. októbere óta azonban – összhangban az egységes arculat és integrált kommunikációs stratégia jegyében – vadonatúj külsővel, a XXI. század technikai követelményeinek megfelelő szerkezetben, naponta frissülő tartalommal és korszerű lehetőségekkel kezdte meg működését új web oldalunk a www.pmpsz.hu címen.

Dr. Bilisics Pétert kérdeztük az oldallal kapcsolatban.

– Kérem ismertesse röviden, hogy miben változott meg az új web oldaluk a régihez képest?

– Az új weboldal 2021. októberében készült el, közel egy éves fejlesztést követően. Egy web oldal elkészülése természetesen nem vesz ennyire hosszú időt igénybe, azonban a tervezőnek és a programozónak alkalmazkodnia kellett a folyamatban lévő egységes arculati elemek kialakításához, azok összehangolásához. Büszkén mondhatjuk el, hogy minden tekintetben maradéktalanul sikerült az eltervezett web oldal kialakítása, amely arculati elemeiben, struktúrájában és tudásában egyaránt megfelel azoknak a követelményeknek, amiket terveinkben megfogalmaztunk.

– Mik ezek az újdonságok, milyen egyedi megoldásokat tartalmaz az oldal szerkezete?

– Mindenekelőtt az arculati részt emelném ki. Az oldal megjelenésében, színvilágában, áttekinthetőségében és látványelemeiben sokkal korszerűbb, letisztultabb, modernebb és átláthatóbb, mint korábban. 

A menük szerkezetét tekintve a korábbi oldalhoz képest sokkal logikusabb, eleget tesz a törvényben meghatározott közzétételi kötelezettségeinknek és naponta frissülő tartalommal valós időben működik a facebook és az instagram felületeinkkel. Eddig ez nem így volt. Az oldal üzemeltetőinek is könnyebb dolguk van a napi munkában, köszönhetően a korszerű programozásnak.

– Milyen egyedi elemeket tartalmaz az oldal? 

Az oldal tekintetében egy saját fejlesztésű modul került kialakításra, aminek nem is annyira a programozói oldalt figyelembe véve van jelentősége, mintsem az alapötlet és szándékunk vonatkozásában tudok egyedülálló megoldásról beszámolni. Az oldalon tagegyesületeinknek lehetőségük van regisztrálni, ami után rendelkezésre állnak olyan lehetőségek, amivel a Pest Megyei Polgárőr Szövetség igyekszik megkönnyíteni az egyesületek munkáját. Lehetőség van pl. az oldalon keresztül mobil előfizetést, vagy előfizetés csomagokat rendelni. Lehetőség van formaruházatot rendelni. A szolgáltatások sora folyamatosan bővül, jelenleg is tárgyalunk szolgáltatókkal, akik részt tudnak venni ebben a rendszerben. Az újdonság ebben, hogy amennyiben az egyesület a Pest Megyei Polgárőr Szövetség oldalán keresztül kezdeményez megrendelést, abban az esetben a megrendelés lebonyolítását átvesszük az egyesülettől és a beszerzést automatikusan elintézzük. A megrendelőnek csak akkor kell legközelebb találkozni a rendeléssel, ha az elkészült. Minden egyéb részfeladatot munkatársaink lebonyolítanak.

– Az imént utalt a valós idejű facebook, instagram és web oldal megjelenésekre. Ez pontosan mit jelent?

– Ez azt jelenti, hogy a web oldalhoz tartozik egy adminisztrációs felület, melyet a kommunikációnk egységessé tétele céljából alakítottunk ki. Ez lehetővé teszi, hogy az üzemeltetést végző szakembereink a megjelentetni kívánt tartalmakat egyetlen felületen hozzák létre, és ezt követően – a tartalom függvényében – szigorú protokoll szerint döntjük el, hogy a szóban forgó tartalom milyen felületeken jelenjen meg valós időben. Ez segít abban, hogy a szakma, a lakosság, stb. tájékoztatása jól kezelhető és világos legyen. Tudomásom szerint ezzel a háttérrel eddig egyedülálló az oldalunk a polgárőrség berkein belül.

– Hogy látja, a web oldal látogatottsága megfelelő?

– Maximálisan elégedett vagyok az oldal működésével. Sikerült egy olyan szakértő és lelkes csapatot kialakítanunk, akik szívügyüknek tekintik a kommunikáció fontosságát, szakértők a témában és remekül összehangolják a napi posztokat, ami az oldalra vonzza a látogatókat. Havonta több tízezres a látogatottságunk. 

– Van e még bármi, amit fontosnak tart elmondani ezzel a témával kapcsolatban?

– Igen. Az oldalon regisztrált egyesületek száma egyenlőre még nem megfelelő. Szeretnénk, ha egyesületeink regisztrálnának az oldalra – ez egyébként teljesen ingyenes és semmilyen kötelezettséggel nem jár – és sokkal aktívabban részt vennének a kommunikációs működésben. Ennek fontosságáról szól ez a sorozat, remélem lesz eredménye.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Halásztelek határvédelem hulladék idős Internet csalás jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kibervédelem kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác újlengyel