Február 6-án este bejelentés érkezett az isaszegi polgárőrökhöz, hogy betörés van folyamatban az egyik családi háznál. A bejelentő jelezte, hogy a szomszédjában több kapucnis ember pajszerrel a kezében, felfeszítve a kiskaput bementek a házba.

Gabrucza Marianna, a Polgárőrség Bűnmegelőzési És Önvédelmi Egyesület tagja azonnal a megadott címre sietett, miközben három polgárőr társát is riasztotta. A 112 központi segélykérő telefonszámon keresztül értesítette a rendőröket. Amíg azok a meg nem érkeztek a helyszínre, a polgárőrök távolról tartották szemmel a házat. Szerencsére a rendőrök hamar megérkeztek, majd velük közösen mentek be a házba, ahol sikerült tetten érni a betörőket.
Öt főt viszonylag könnyen sikerült a cselekmény abbahagyására bírniuk, míg az egyik betörő bezárkózott az egyik mellékhelyiségbe. A rendőrök az egyik polgárőr segítségével rátörték az ajtót, így végül hat főt vettek őrizetbe majd állítottak elő a hatóság emberei.
A polgárőrök rendőri felkérésre segítettek az elkövetők elszállításában, illetve a helyszínelés végéig a helyszínbiztosításban.
Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke ezúton is gratulál mindenkinek, aki a sikeres elfogásban részt vett. Egyben bejelentette, hogy az akcióban szerepet vállaló polgárőröket elismerésben fogja részesíteni.

- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




