A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség új fejezetet nyitott a génmegőrzés és az állatvédelem területén. A sikeres komondorprogram mellett most már a székely ló örökségének megőrzése és szolgálatba állítása is fókuszba került.
Ahogy arról már írtunk, polgárőr delegáció volt november 7-9 között Erdélyben, hogy a PVMPSZ génmegőrző projektje részeként komondor kutyákat helyezzen ki, illetve onnan székely lovakat hozzon Magyarországra.
A kutyák
A három komondor kutyát a Csíkszentkirályon Székely Ernő a település polgármestere vette át, aki azután jelképesen átadta az állatokat a kijelölt tartóknak. A találkozón a PVMPSZ képviselői dr. Nagy Tibor állatorvossal megbeszélték a helyi tartási kultúrát, illetve a fajtavédelem és a határon túli partnerség jövőjét.
A komondorok nyugodtan, fegyelmezetten viselkedtek, mintha maguk is érezték volna, hogy nem egyszerű ajándékozásról, hanem egy nemzeti érték továbbörökítéséről van szó – mondja Perényi Gábor, a génrekonstrukciós program koordinátora. – Az esemény méltó folytatása a PVMPSZ és partnerei által indított magyar kutyafajták népszerűsítési és génmegőrzési programjának, ami korábban kuvasz- és szelindekátadásokat is magában foglalt.
A lovak
A delegáció ezután Kászonba ment. A program szakmai vezetését Sinka Károly, a PVMPSZ székely ló referense irányította. Véleménye szerint a székely ló nem hivalkodik, de mindig hűséges. Nem a szépségével, hanem a munkabírásával hódít.
Amikor Jani és Hamu nevű lovak tavaly megérkeztek Magyarországra, már bizonyossá vált, hogy ez a kapcsolat nem egyszeri gesztus, hanem tudatos és hosszú távú partnerség. Most Dolgos és Csilla kancák, valamint csikóik, Póker és Cserti kerültek a programba, erősítve az utánpótlás állományát. Ezek az állatok lesznek a jövő szolgálati lovai. A Polgárőrség lovas szolgálatainak képzési alapját adják, miközben a székely ló örökségét tovább viszik a magyarországi génmegőrzési rendszerbe.
Kezdődik a tanulás
A lovak immár a szolgálat és a képzés új szakaszát kezdik meg Gidrán Majorban, ahol megkezdődik a nyereg alá szoktatás és a szolgálati felkészítés.
A kiképzés a hagyományos örkénytábori módszertan alapján zajlik majd – mondja Oskó Tamás. – A cél, hogy ezek a lovak idővel aktív szolgálatba állhassanak, erősítve a Polgárőrség lovas szolgálatait, és példát mutassanak az együttműködés, a természet védelmi szolgálat és a nemzeti értékeink megőrzésében.
A PVMPSZ számára a székely ló öröksége nem csupán egy tenyésztési projekt, hanem nemzeti felelősségvállalás. A ló és a polgárőr közötti kapcsolat a szolgálat, a hűség és a rend iránti elkötelezettséget fejezi ki, ugyanazokat az értékeket, amelyek a polgárőröket a mindennapokban is vezérlik.






Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




