Egy új, remélhetően országosan is figyelemre méltó rendezvény megvalósításán dolgozik a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
A PVMPSZ a Testnevelési Egyetemmel kiépített jó szakmai kapcsolatára alapozva új projekten dolgozik. A rendezvény összekapcsolná a galoppsport népszerűségét a közösségi szolgálattal, és a hagyományos magyar lófajtákat a modern járőrözési feladatok ellátása során mutatná be.
Helyszínnek egy olyan pontot választottunk, ami az ország minden pontjáról jól megközelíthető lenne és a magyarság jelképének számít, így lett ez Pusztavacson a Magyarország földrajzi középpontját jelző torony, illetve annak környéke.
Jelenleg úgy tervezzük, hogy egy előre kijelölt útvonalon kell majd a lovasoknak trapp és galopp jármódban teljesíteni a 3 kilométeres távot, miközben demonstrálják a természetvédelmi és közrendvédelmi járőrözési lehetőségeket – mondja Oskó Tamás ötletgazda. – Természetesen az érdeklődőknek a versenyen túl más programokkal is fogunk majd készülni. Tervezzük, hogy lesz kutya-, ló- és zsoké bemutató, állatsimogatás, gyermekjátékok, lovaskocsizás, környezetvédelmi tájékoztató programok, családbarát szemléletformáló elemek. Kollégáinkkal azon dolgozunk, hogy ez a program népszerűsítse a lovas sportot és a polgárőr mozgalmat a fiatalok illetve a civilek körében is.
A részletes programokról, a pontos időpontról és a jelentkezési feltételekről később adunk tájékoztatást.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




