Tisztújító közgyűlést tartott Ócsán a helyi polgárőr szervezet.
December 16-án a helyi művelődési házban jöttek össze az Ócsa Városi Polgárőr Egyesület tagjai, hogy szavazzanak a szervezet vezetőiről. Először dr. Bilisics Péter, a Pest Megyei Polgárőr Szövetség elnöke kapott szót, aki már a rendezvény elején elismeréseket adott át. A polgárőr mozgalomért végzett áldozatkész, önzetlen munkájáért, kiemelkedő szolgálat teljesítéséért Elismerő Oklevélben részesült Horváth Tamás, Polákovics Mihály Ferenc, Szabó Zoltán, Ifj. Szeredi Sándor, Surmann Laura Tóth István és Verebélyi István. Arany fokozatú Elismerő Oklevelet kapott Boncsarovszki Ferenc Balázs, Kiss Balázs János és Riegel Tibor, míg a Platina fokozatút Boros Tibor vehette át. Az Országos Polgárőr Szövetség megalakulásának 30. évfordulójára készült Pest Megyei Polgárőr Szövetség Jubileumi Jelvényét szolgálat ellátásáért pedig Riegel Patrik kapta meg.
Ezután következett a szavazási procedúra, ahol a tagságtól újabb négy évre elnöknek Riegel Tibor, alelnöknek Kiss Balázs János, míg titkárnak Boncsarovszki Ferenc Balázs kapott bizalmat.
Miután a régi/új elnök és alelnök megköszönték a tagság bizalmát, röviden összefoglalták az elmúlt években történteket, majd az ünnepi vacsora elfogyasztása mellett anekdotáztak.












- Nem kell egyből rosszra gondolniHa valaki külföldi még nem biztos, hogy rosszat akar, és ha valaki bajban van, segítsük őt! Hisz emberség is van a világon.
- Polgárőr nap volt Ürömön (+ fotók)A szervezők és a falu lakossága szerint is jól sikerült a szeptember 9-én megrendezett III. Ürömi Polgárőr Nap.
- RészvétnyilvánításA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, elnöksége és valamennyi polgárőre részvétét fejezi ki az elhunyt rendőr családjának, egyben a sérülteknek mielőbbi gyógyulást és felépülést kíván.
- Nem lehet elég korán kezdeniÓvodásoknak tanították a biztonságos közlekedést szeptember 18-án, a gombai polgárőrök.
- Közös akcióval a biztonságos közlekedésértTöbb órán át tartott az a közúti ellenőrzés, amit szeptember 13-án 3 közterület-felügyelő és 1 polgárőr segítségével hajtottak végre a rendőrök Monoron.
Abony adomány baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel elfogás elismerés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek határvédelem idős internet Internet csalás jutalom katasztrófavédelem keresés kibervédelem képzés környezetvédelem köszönet közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat rendezvény segítségnyújtás tettenérés Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás Vác életmentés értekezlet évforduló újlengyel