Újabb köszönet a Rendőrségtől

A budaörsi polgárőröknek nagyon jó a munkakapcsolatuk a helyi rendőrökkel. Folyamatosan segítik munkájukat, sok a közös szolgálat és olyan is gyakran előfordul, hogy a tervezet szolgálatokon felül kell menniük.

Dr. Öveges Kristóf rendőr ezredes, kapitányságvezető nem rejti véka alá elégedettségét. Szeptember 22-én levelet küldött dr. Bilisics Péternek, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökének, hogy megköszönje a polgárőrök áldozatos munkáját, amit a 2024. szeptember 7-én megrendezett Idesüss Fesztivál biztosítása során nyújtottak.

Mint írja:

Kiemelkedő fegyelmezettségük és figyelmes munkájuk nagyban hozzájárult ahhoz, hogy minden résztvevő biztonságban és nyugodt körülmények között élvezhesse az eseményt. Külön köszönetet szeretnénk mondani az Önök rugalmasságáért és elkötelezettségéért, amely lehetővé tette, hogy a felmerülő helyzetekre hatékonyan és gyorsan reagálhassunk.

Bízunk benne, hogy a jövőben is számíthatunk az Önök támogatására és együttműködésére hasonló rendezvények biztosításában.

Még egyszer köszönjük a segítséget és a szakértelmet, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeres megtartásához.

Dr. Bilisics Péter ezúton is köszöni valamennyi polgárőrnek, akik részt vettek a több ezer embert érintő rendezvény biztosításában, hogy öregbítik a szervezet jó hírét.


  • A hatékony együttműködésért tanultak Dunakeszin
    Intézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai. 
  • Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)
    Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson. 
  • Rátámadtak az ikladi polgárőrre!
    Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
  • 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalok
    Már-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
  • Önkéntesen Gombáért
    Vannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.