10 óra alatt elfogytak a színházjegyek

Fél nap sem kellett és gazdára találtak a színházjegyek, amiket a PVMPSZ kedvezményesen vásárolt és azokat térítésmentesen a polgárőröknek felajánlott.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség évek óta jó munkakapcsolatban van a kulturális partnereivel, ennek köszönhetően a Pest vármegyei polgárőrök közül sokan már tavaly is díjtalanul juthattak jegyekhez. A kezdeményezés akkor nagyon jó visszhangra talált, így dr. Bilisics Péter megyei elnök idén is felvette a kapcsolatot a színházak közönségszervezőivel és az április 16-i Egy a ráadás című előadásra több jegyet vásárolt kedvezményes áron, majd ajánlotta fel azt költségmentesen a tagegyesületeknek. A polgárőr szervezeteket körlevélben értesítették, ahol jelezték, hogy az igényeket beérkezés sorrendjében fogadják be.

Örömünkre szolgál a nagy érdeklődés – mondja dr. Bilisics Péter – hisz’ alig tíz óra alatt befutott az összes jegyre az igény. Ez is hűen bizonyítja, hogy a polgárőrök igénylik a minőségi kultúrát, érdemes őket ebben is támogatni. Ezért jelenthetem ki bátran, hogy a kezdeményezést folytatni fogjuk és több előadásra is biztosítani fogunk majd költségmentes jegyeket.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.