Egy tizenkét részes sorozatot indítottunk, amiben visszatekintünk, mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma április eseményeiből válogattunk.
Takarítással kezdődött az április Szigetújfalun. Április 5-én immár sokadik alkalommal szervezett önkéntes szemétszedési akciót a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséggel (PVMPSZ) közösen a Szigetújfalui Polgárőr Egyesület, amihez a polgárőrök mellett község civil szervezetei és az általános iskola diákjai is szép számmal csatlakoztak. A fél nap alatt tizennégy köbméternyi hulladéktól szabadították meg környezetüket. Az iskolás gyermekek külön elismerő oklevéllel térhettek haza, amit az általános iskolában természetvédelem tantárgyból egy ötös érdemrendre válthattak be.
Drónkezelői képzést tartottak a Pest vármegyei polgárőrök számára április 5-én, Budakeszin. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség (PVMPSZ) által szervezett programon a polgárőrök megismerhették a repülésbiztonság alapjait, a légtérkorlátozások okait és szabályait, a légi-közlekedés szabályozását. Előadást hallhattak az emberi teljesítőképesség határairól, az operatív eljárásokról, az adatvédelmi előírásokról és a magánélet tiszteletben tartásának módjairól.
Április 6-án rendezték meg a Magyar Kerékpáros Amatőr Bajnokság békási versenyét, amit a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének (PVMPSZ KEE) motoros polgárőrei is segítettek. Nagy Sándor motoros polgárőr jóvoltából megtudhattuk, milyen volt a verseny a biztosítást végző motor nyergéből nézve.
Április a polgárőr kutyák képzését is segítheti. 12-én Szabó Balázs András, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség kutyás kiképzője, szakterületi koordinátor tréningre vitte Blade nevű kutyáját, hogy a reggel 7 órakor vett szaganyag alapján megtalálja a keresett személyt. A videó szerint ez hamar sikerült is.
A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség még januárban pályázatot írt ki, mely segítségével különböző technikai eszközöket lehetett beszerezni. Ennek keretében kapott az Örkényi Polgárőr Egyesület egy robogót, amit április 12-én vettek át. A Szövetség által adott új elektromos robogók jelentős előrelépést jelentenek. Csendes, környezetbarát működése kiválóan alkalmas a városi járőrszolgálatok ellátására, különösen a nehezebben megközelíthető területeken. Emellett lehetővé teszi a közös szolgálatot a városőrrel, aki elektromos kerékpárral látja el a szolgálatát, így optimálisan kiegészítik egymást és még hatékonyabbá teszi a közterületi jelenlétet.
Fél nap sem kellett és gazdára találtak a színházjegyek, amiket a PVMPSZ kedvezményesen vásárolt és azokat térítésmentesen ajánlott fel a polgárőröknek. Az április 16-i „Egy a ráadás” című előadáson több polgárőr is el tudott jutni. A nagy sikerre való tekintettel dr. Bilisics Péter más előadásokra is szervezett ingyenes jegyeket.
Szolgálaton kívüli polgárőr nyújtott elsősegélyt annál a balesetnél, ami 22-én történt Maglódon. A Gyömrői Polgárőr Szervezet és Önkéntes Tűzoltó Egyesület egyik tagja az esti órákban egy földön lévő görnyedt személyre lett figyelmes. Azonnal megállt, hogy segítséget nyújtson. Mint kiderült a férfi közlekedési balesetet szenvedett. A polgárőr azonnal értesítette a társzerveket, majd ellátta a sérültet, aki azután a mentők kórházba szállítottak.
Április 27-én pedig Családi kerékpáros felvonulást biztosítottak Vácott a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motoros polgárőrei. A Magyar Kerékpárosklub Dunakanyar Területi Szervének titkára levélben fejezte ki köszönetét a Pest vármegyei polgárőröknek, hogy az I BIKE VÁC nevű kerékpáros felvonulás biztonságos lebonyolítását segítették.
Ez volt az áprilisi áttekintés, holnap május hónap történéseiből szemlézünk.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)










