Újabb lépés a HÉV biztonságáért

Az elmúlt időszakban sokszor szóba került a HÉV-szerelvényeken történt atrocitások, az utazó közönség biztonságát veszélyeztető bűncselekmények elszaporodása. Azon is sokan gondolkodtak, miként lehetne erősíteni az utazás biztonságát.

E témakörben már tavaly elkezdődött az egyeztetés, és már akkor kiderült, hogy az állam nagymértékben támaszkodik a polgárőrökre. Kezdetben fokozták a polgárőrök szolgálatát a HÉV-szerelvényeken, ami máris érezhető javulást hozott, de a döntéshozók itt nem álltak meg. Nemrégiben feladatot kaptak a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum tehetséges diákjai, hogy fejlesszenek egy applikációt. A program lehetővé teszi, hogy az utasok szükség esetén gyorsan és hatékonyan jelezhessenek a hatóságok felé. Az erről szóló február 23-i egyeztetésen vett részt Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter felkérésre Mondok Zoltán r. alezredes, a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője mellett dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, Dömök Mihályné, az Ózon-Pajzs 2100 Környezetvédő- és Polgárőr Egyesület Gödöllő elnöke, Navratil István, a Kistarcsa Városi Polgárőr Egyesület elnöke, járási koordinátor is.

A közös munka egy mintaprojekt megvalósítása érdekében megindult. Ennek köszönhetően egy olyan alkalmazás áll majd hamarosan az utazók rendelkezésére, amely tovább növeli a biztonságot és példát mutat arra, mire képes az összefogás.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.