Illegálisan költözött be három férfi egy Frankhegyen levő budaörsi házba.

Március 16-án lakossági bejelentés után mentek a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület tagjai a Frankhegy egyik családi házához. A bejelentő szerint a házba valakik illegálisan behatoltak, és önkényesen beköltöztek.
A kiérkező polgárőrök megállapították, hogy az ingatlanba valóban behatoltak. A kábelkötegelővel lezárt kertkaput kinyitották, az épületben pedig éjszakázás nyomai láthatók. A szomszéd elmondása szerint három személy volt megfigyelhető, akik egy nagy fekete sport táskával jöttek-mentek.
A polgárőrök a szomszéddal egyeztetve zárat cseréltek majd bezárták az ajtót. A kulcs a szomszédnál maradt, aki a tulajt megpróbálja értesíteni.
A Budaörsi polgárőrök évek óta komoly figyelmet fordítanak Frank-hegy biztonságáért, melyre az ott lakók kérték fel őket. A fokozott járőrszolgálatokat télen-nyáron folytatják, melyről már írtunk itt, vagy itt is.
- Árkon-bokron, mezőn, erdőn át (+ videó)A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség nagy technikai erőket és képességeket fektet az eltűnt személyek felkutatására. Ezért is tartottak 2026. július 25-én szimulációs gyakorlatot a személykövető kutyások.
- 2 nap, 2 tűzeset13-án és 14-én is tűzesethez kellett vonulniuk a ceglédberceli polgárőröknek. Szerencsére egyik esetnél sem történt személyi sérülés.
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
baleset (75) biztosítás (98) Budakeszi (24) Budapest (29) Budaörs (70) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (30) elfogás (35) elismerés (71) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (18) idős (21) jutalom (22) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (25) képzés (68) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (25) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (41) oktatás (67) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (19) tettenérés (18) támogatás (26) Tápiószőlős (26) tűz (28) Tűzeset (22) tűzoltás (32) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (16)




