Már megint egy baleset Pátyon

Úgy látszik rá jár a rúd a Pátyon autózókra, sajnos két balesetet is történt a héten, pedig annak még nincs is vége.

Ahogy arról már beszámoltunk, december 5-én három autó ütközött Páty határában, ahol a komoly anyagi károk mellett személyi sérülés is történt. Sajnos másnap sem telt baleset nélkül.

Este 8 órakor árokba csúszott egy autó. Szerencsére itt személyi sérülés nem volt. A polgárőrök, miután kiérkeztek a helyszínre, kihúzták az árokból a bajba jutott autót. A pátyi polgárőröket ezután egy kidőlt fához hívták, de alig végeztek annak eltávolításával, újabb árokba csúszott autóról kaptak bejelentést. 23 órakor ezt az autót is kihúzták, ami szerencsére tovább tudta folytatni útját.

Felhívjuk a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárműveiket, próbáljanak meg fokozatosan alkalmazkodni a megváltozott látási és útviszonyokhoz, tekintettel az esetleges ködös, esős, havas időjárásra! Nagyobb követési távolság tartásával megelőzhetőek az erre az időszakra leginkább jellemző balesetek. Lassabb, körültekintőbb, előrelátóbb vezetéssel meg lehet előzni a gyalogos baleseteket, még ha azt a gyalogos figyelmetlensége is váltotta ki. Ebben az időszakban fokozott figyelemmel kell lenni a gyalogátkelőhelyek, iskolák, buszmegállók környékén figyelmetlenül az úttestre lépő gyalogosokra, tekintettel arra, hogy a csapadékos, ill. csúszós úttesten a gyalogosok lassabban közlekednek, az eleséstől, az elcsúszástól való félelem eltereli a figyelmüket, s kevésbé figyelnek a közlekedés más résztvevőire.

Ne feledjék: Mindenkit hazavárnak!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.