Az erdélyi Csíkszentimre, Csíkszentkirály és Kászon településeken járt február 2-4 között a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség delegációja, hogy egy génmegőrző fajmentési program keretén belül kuvasz kutyákat adjanak át.
A delegációt Ványolós Előd helyi koordinátor fogadta, aki jó házigazdaként először bemutatta a Csíkszentkirály és környéke értékeit. illetve megtanította a magyar vendégeket egy-két fontosabb helyi szokásra. Másnap reggel Székely Ernő, a település polgármestere várta a népes küldöttséget igazi hargitai szeretettel. – Nagy örömmel fogadtam a kezdeményezést, hogy ide, Csíkszentkirályra is hoztak kuvaszokat a fajmentés keretén belül – mondja a polgármester. – Van már erre példa a településünkön, hisz benne vagyunk a székely lótenyésztési programban. Sőt, most vagyunk benne egy területvásárlásban, ahova szürkemarhákat tervezünk elhelyezni.
Oskó Tamás a Pest vármegyében évek óta futó fajmentés/génrekonstrukció programról beszélt, és kiemelte a szelindek kutyákkal, a muraközi illetve a hucul lovakkal kapcsolatos előrelépéseket. Külön említést tett ezen tapasztalatok kapcsán a fiatalok bevonásának fontosságára.

– Igazából a cél az – vette át a szót dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke – hogy őshonos, eredeti állatfajokat, eredeti környezetben, a természetes tartási körülmények között helyezzünk el, majd nézzük meg, hogy ezekkel a génállományokkal az állatok hogyan alkalmazkodnak ehhez. Nem az az elsődleges, hogy fajtiszták, hanem hogy hasznos jószágok legyenek, amelyek tudnak a természetes közegben, falkában, a gazda vigyázó szemei mellett hasznos életet élni. A most elhozott kuvaszok itt például természetes közegben, falkában találkozhatnak medvékkel, farkasokkal, és találkozhatnak olyan hierarchiával, amelyek igazán a falkában mutatkoznak meg. Azt gondolom, hogy a most ide helyezett kuvaszok vérfrissítést fognak hozni, akkor jó géneket tudnak majd átörökíteni, és a kölcsönösség illetve viszonosság kapcsán jó génállományú egyedek fognak visszakerülni Magyarországra. Fontosnak tartom, hogy az alacsony egyed számú, védett állatok, mint például a kuvasz, a muraközi ló génmegőrző fajtarekonstrukciója megvalósuljon, ezen állatfajták életképes állományának fenntartásával, azok természetes őshonos helyén, a fajták hagyományos tartási körülmények között.
– Számunkra azért fontos a génmegőrzés és a fajtamentés, mert a szolgálati kutyák kapcsán is kötelességünk és felelősségünk az is, hogy a magyar fajtamentéssel foglalkozzunk – mondja dr. Frigyer László rendőr alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika SE rendészeti kutyás szakosztályának a vezetője. – Többszörösen is kapcsolódunk ehhez a programhoz, amelyben most részt vettük. Egyrészt Szabóné György Nikolett polgárőr kolléga által, aki révén a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség közreműködésével a három kuvasz kölyköt kapják a gazdák, illetve Szabó Balázs polgárőr által, aki mesterkiképzője a szakosztályunknak, tehát egyrészt ilyen téren is személyes érintettségünk van, másrészt azért, mert az Országos Polgárőr Szövetség berkein belül is együtt dolgozunk a kutyás képzésben, és a fajta megőrzésben. Harmadrészt azért is, mert kötelességünk azt is felvállalni, amit az Agrárminisztérium támogatásával az Országos Polgárőr Szövetség felvállalt, hogy a magyar fajtamentést és a génmegőrzést támogatja. Ehhez egy nagyon ideális környezet az, hogy itt, a Hargita lábánál a leggyönyörűbb autentikus helyen vegyenek részt a kuvasz kutyák abban a tevékenységben, amire születtek, amire ki lettek tenyésztve, hiszen egy nyájőrzés, egy falkaterelés az, amire ők, mint juhászkutyák hivatottak.

Az ebek átadása után több írásos köszönet is érkezett dr. Bilisics Péterhez. Dr. Nagy Tibor körzeti állatorvos, akik a kutyákat vizsgálta, gratulált a kezdeményezéshez illetve jelezte, hogy a történtekről beszámol majd Bodó Imre, a Mereklye Egyesület elnöke (Székely ló megmentése) felé is. Mint írta: „Bár rövid beszélgetésre volt lehetőség az átadás alatt, mégis úgy érzem, hogy hasonló értékek mentén gondolkodunk, éppen ezért is reménykedem, hogy fogunk még együtt tevékenykedni lovas témában is.”
A hat hónapos ebek közül egyet a Csíkszentkirály Önkormányzata fogadott örökbe, másik két kuvasz pedig a hargitai Kászonokban talált gazdára, ahol a kuvaszok fő feladata – eredeti rendeltetésüknek megfelelően – a nyájőrzés lesz. Szabó Balázs, a kutyák trénere az átadás után, nem rejtve meghatódottságát csak annyit mondott: A kutyák nagyon jó helyekre kerültek és ennek nagyon örülök.





























- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
- Összefogással a lovakértÖsszefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




