Gombán vizsgáztak a polgárőrök

Alapismereti oktatást és a tanultakról bizonyságot tevő vizsgát tartottak május 26-án, Gombán.

A Monor és Vidéke Horgászegyesület évek óta jó kapcsolatban van a Gombai Polgárőr Egyesülettel, így ők biztosították az informatikai eszközzel felszerelt horgásztanyát, hogy ott tartsák meg a polgárőrök az alapismereti oktatást illetve az azt követő vizsgát.

A képzést Kósa Attila szakképzett polgárőr oktató tartotta, a vizsgabizottságban a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséget Kirnbauer Ernő Gábor járási koordinátor, a Gombai Polgárőr Egyesületet pedig Kirnbauer – Gyenes Gabriella egyesületi titkár képviselték, de a megfigyelők közt ott volt a Gomba-Bénye rendőri körzeti megbízottja is.

Az oktatáson 23 úri és 4 gombai polgárőr valamint 3 diák vett részt.

A vizsga után egy ünnepélyes esemény is történt, ugyanis a Gombai Polgárőr Egyesület elnöke valamint az Úri Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület elnöke együttműködési megállapodást írtak alá. Mint mondták, a két szomszédos település polgárőr egyesülete eddig is szorosan segítette egymást, ám eddig ez hivatalosan még nem volt lefektetve. Az aláírást Szüts-Nagy Veronika és Kirnbauer Ernő Gábor kézfogása erősített meg.  

Az eseményt egy kötetlen, kellemes hangulatú beszélgetéssel zárták.


  • Rendben lezajlott a koncert
    Az Ismerős Arcok adott koncertet nemrégiben Kerepesen, ahol a rendezvényt a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség polgárőrei biztosították.
  • Az egészségesebb Vácért bringáztak
    Majd négyszáz kerékpáros örömtekerését biztosították a április 19-én, Vácott a Pest vármegyei polgárőrök.
  • Felemelő (+ videó)
    Ezzel a szóval jellemezte Horváth Gábor pilóta azt az érzést, amikor repülhet és felülről nézhet le az alatta elterülő tájra.
  • Tavaszi szárnyalás (+ videó)
    Bár a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség légi járőr szolgálata télen, a fagyos hidegben is repült, ám tagadhatatlan, a motoros sárkányrepülők gyakoribb megjelenése tavasszal, a szezon kezdetével kezdődik.
  • Tetten érték az elkövetőt
    Rajtakaptak a piliscsabai polgárőrök egy illegális szemétlerakót április 8-án, a Pest vármegyei település határában. A környezetszennyezőnek a hulladék lerakása 65000 forintjába került.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.