Elkezdődött a tanév, ami azt jelenti, hogy az oktatási intézmények közelében szeptember 2-től egy hónapig fokozott szolgálatokat látnak el a polgárőrök. Elsősorban a gyalogátkelőhelyeknél figyelnek a gyerekekre, de emellett segítik a megálló autóknál a ki-be szállást, ha kell irányítják a forgalmat, illetve szemmel tartják a környéket, hogy ezzel is akadályozzák a drogterjesztést.

Pest vármegye szinte valamennyi települését példaként lehetne hozni. Ceglédbercelen például a Ceglédberceli Polgárőr Egyesület tagjai kezdték meg az óvoda, bölcsőde, általános iskola előtti gyalogátkelőhely biztosítását. Krecsák Attila elnök külön kiemeli Barkóczy László polgárőr társukat, aki önkéntes és önzetlen munkájával eddig is sokat tett a településen élőkért és most is kiemelkedően teljesít.
(Nyitó kép: illusztráció)
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
- Önkéntesen GombáértVannak, akiknek nem feltétlen pihenést jelent az augusztus. A gombai polgárőrök a nyár közepén is szolgálatban voltak.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




