Újabb köszönőlevél érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elektromos postaládájába. Ezúttal a motoros polgárőrök munkáját köszönték meg illetve ismerték el.
Ahogy arról itt beszámoltunk, a hagyományokat követve idén is segítették a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motorosai a Motorosok is lehetnek angyalok című jótékonysági felvonulást. Lehotai Katalin és Lehotai Miklós, a jótékonysági felvonulás kitalálói és főszervezői az alábbi levelet küldték:
Tisztelt dr. Bilisics Péter,
Szeretnénk kifejezni hálánkat Önnek és a PVMPSZ csapatának, amiért évek óta vállalják kezdeményezésünk, „A Motorosok is lehetnek Angyalok” rendezvény, jótékonysági motoros felvonulás részének biztosítását.
Tisztelettel köszönjük, hogy minden évben számíthatunk Önökre, hogy kiváló szakmai tudásukkal segítik a rendőrség munkáját, a felvonulás biztonságos kísérését.
A legfontosabb mégis az, hogy megköszönjük, hogy idejüket, energiájukat beletéve évről évre eljönnek, köszönjük a munkájukkal nyújtott nagylelkű támogatásukat, emberségüket és segítőkészségüket.
Köszönjük az elismerést és a méltató szavakat!
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




