A focipálya mellett is vigyázzák a rendet (+ képek)

Nem csak az alapfeladatokat látják el a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület tagjai, ha felkérik őket, a sportrendezvények biztonságát is segítik.

Király-Pártos János, a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyesület elnökének tájékoztatása szerint, egy jól felkészült csapat szokott részt venni a sportrendezvények, különösen az MLSZ által szervezett futballmérkőzések biztosításában. Ott a polgárőrök leginkább a nézőteret szokták felügyelni, a sportolók, sportbírók biztonságára szoktak vigyázni, illetve a sportpálya környékén a parkolást szokták segíteni. A munkájukat minősíti az is, hogy 2025-ben eddig hét labdarúgó mérkőzést biztosítottak, de sehol nem történt atrocitás. Pedig a mérkőzések közt kupadöntő is volt.

Mint ismeretes, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Polgárőrség között több mint tíz éve van együttműködési megállapodás a labdarúgó-mérkőzések környékén a közrend és közbiztonság fenntartása, valamint a kulturáltabb szurkolási feltételek megteremtése érdekében. Az együttműködés célja a sportról szóló törvényben és a sportrendezvényekre vonatkozó szabályozásban foglaltak végrehajtása. 

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség és az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatósága közötti együttműködés keretében a polgárőrök a labdarúgó mérkőzések helyszínén és környékén segítik a rendőrök munkáját, közreműködnek a szurkolók kulturáltabb viselkedésének elősegítésében és a rendbontások megelőzésében. Az együttműködés célja továbbá a nagyszámú megyei és alacsonyabb szintű mérkőzések biztonságának garantálása is.

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.