Alig éltek azok a kuvasz kutyák, amiket az egyik dunakeszi polgárőr közbenjárásával sikerült megmenteni.

Lakossági bejelentést kapott augusztus 11-én az egyik dunakeszi polgárőr, hogy Rád település egyik külterületi tanyáján rossz körülmények közt tartják a kutyákat. A bejelentő elmondása szerint 3 felnőtt és 2 kb. 2 hetes kölyökkutya került bajba.
A bejelentő szerint a láncon tartott nőstény kuvasz annyira feltekerte magát, hogy a hőségben még inni sem nem tudott. Az illető bement a területre és elengedte láncról a kitikkadt szukát. Ekkor látta azt is, hogy a kutyaház közelében több párnapos kutya is van, akiket az anya – mivel nem ért oda a feltekeredett lánc – nem tudott szoptatni. A területen volt még 2 kan. egy fiatal, előző szaporulatból származó kan, és egy felnőtt kan, akinek a nyakán óriási kezeletlen gennyes tályog volt.
A polgárőr leellenőrizte bejelentés valóságtartalmát, majd a Váci Zöld Menedék Állatvédő Alapítványtól kért segítséget. Mivel a chippek szerint érvényes veszettségoltása egyik kutyának sem volt, így a jogszabályok szerint a Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány Ebrendészeti telephelyén kerültek kötelező 2 hetes megfigyelés alá.
- Ilyen volt a kőröshegyi falunap (+ videó)Egy rövid videóval mutatjuk meg milyen volt a Kőröshegyi Falunap, ahol a Pest megyei polgárőrök is részt vettek.
- Kőröshegyen is bizonyítottak a Pest megyei polgárőrök (+ képek)A Somogy és Pest megyei polgárőrök együttműködése, jó kapcsolata már évek óta fennáll. Vonatkozik ez a polgárőrökre és a két szervezet vezetőjére is. Ezt erősítendő vett részt a Pest Megyei Polgárőr Szövetség szeptember 12-én a Kőröshegyi Falunapon.
- Polgárőr megbecsülés – polgárőr támogatásA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség komolyan veszi azon elhivatottságát, hogy segítse tagegyesületei működését. Ebbe nem csak az éves támogatások átutalása vagy jogi támogatás tartozik, de ide értendő az öngondoskodás támogatásaként a munkájukhoz szükséges termékek és szolgáltatások lehető leghatékonyabb és legolcsóbb beszerzésének elősegítése.
- Polgárőrök fogták el a keresett férfitEsti járőrszolgálatuk közben érkezett a segélykérés az előző héten az ikladi polgárőrséghez, hogy megjelent egy férfi az egyik családi háznál, majd amikor az ott lakók ezt észrevették, az illető sietve távozott.
- Biztonságban fesztiválozott BudaörsA hétvégén rendezték Budaörs város központjában az idei Idesüss fesztivált, melynek biztonságos lebonyolításában sokan, közöttük a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak.
baleset (75) biztosítás (104) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (31) elfogás (39) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (19) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (72) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (33) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (44) oktatás (71) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




