Az Újpest – Paks labdarúgó mérkőzésen a Tolna Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke, Dunaföldvár rendőr őrsparancsnoka is.
A Budapesti Szusza Ferenc Stadionban játszott április 16-án vasárnap az Újpest FC és Paksi FC labdarúgó csapata. A jóbaráti kapcsolatot erősítendő dr. Bilisics Péter, az OPSZ katasztrófavédelmi alelnöke meghívta Széles Jánost a Tolna Vármegyei Polgárőr Szövetség elnökét. Őt elkísérte Dunaföldvári Rendőrőrs őrsparancsnoka és a TVPSZ sajtósa is. Dr. Bilisics jóvoltából a társaságban volt még Böőr Zoltán magyar válogatott labdarúgó, Farkas Gyula, Budakeszi díszpolgára, valamint több polgárőr is. A PVMPSZ elnöke emellett lehetőséget biztosított több Pest vármegyei polgárőrnek, hogy a lelátóról élőben izgulhassa végig a mérkőzést.
Dr. Bilisics Péter és Széles János az este folyamán több témakörben is egyeztették álláspontjukat. Megbeszélték az aktuális kérdéseket, pontosították az együttműködési pontokat, és emellett természetesen a pályán küzdő játékosoknak is szurkoltak.
Széles János a paksi, dr. Bilisics Péter pedig a hazai csapatnak szurkolt, a mérkőzést 3:2 arányban az UTE nyerte meg.



- A közbiztonság fokozása a cél
Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat. - Engedély nélkül hagyta el a kórházat
Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán. - Innovációval a hatékony képzésért
Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga. - Új helyszínen lesz a telki oktatás
Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga. - Először közösen, Újlengyelen
Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség