Hagyományteremtő szándékkal indított pódiumbeszélgetést nemrégiben az Országos Polgárőr Szövetség, amelynek második állomásaként, február 7-én, a Tolna vármegyei Iregszemcsén folytattak dialógust a vendégek a meghívott polgárőrökkel.
A rendezvény megnyitásaként Tóth Szabolcs, Iregszemcse polgármestere mondott pár kedves mondatot, melyben méltatta a polgárőrök munkáját. Hangsúlyozta, hogy a közbiztonság közös ügy, és azt is mondta, hogy az nem magától érthetődő állapot.
Ezután a színpadon helyet foglaló vendégek kapták meg a mikrofont. Köztük Süli János országgyűlési képviselő, prof. Dr. Finszter Géza kriminológus, egyetemi tanár, dr. Kuczik János Zoltán rendőr vezérőrnagy, az országos rendőrfőkapitány helyettese, valamint dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke. A felek átbeszélték a közbiztonsági állapotokat, a polgárőrök feladatát és részvételét a feladatok ellátásában. Külön fejezetként megbeszélték a Rendőrség és a Polgárőrség kapcsolatát, partneri együttműködésének milyenségét.
A társalgás zárásaként a Polgárőrség jövőjéről értekeztek a színpadon ülők. Dr. Túrós András rávilágított, hogy a Polgárőrség fejlődése a minőség javításában van, ugyanakkor a tömegmozgalmi jellegét meg kell tartani. A minőségi Polgárőrség az oktatásban van, ezt a következő időszakban az eddiginél is jobban kell erősíteni. Az OPSZ elnöke emellett kérte a polgárőröket, hogy idén fokozzák a szolgálati órák számát. A Polgárőrség idén ünnepli megalakulásának 35. évfordulóját, és ezt szeretnék azzal megünnepelni, hogy a polgárőrök legalább 200 óra szolgálatot teljesítsenek. Ennek elérése érdekében az elnök meghirdetett egy jutalmazási rendszert is.
A pódiumbeszélgetést a helyszínen közel 200 polgárőr követte, akik kérdéseket tehettek fel, illetve észrevételeket, javaslatokat intézhettek a vendégek felé. A Pest vármegyei Polgárőr Szövetséget a rendezvényen 12 polgárőr képviselte.





- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)




