Helyi lakós hívta a piliscsabai polgárőröket február 5-én este, hogy a Templom téren egy 16-17 év körüli szőke lány kiabál és öngyilkossággal fenyegetőzik.

Pár percen belül több polgárőr, a körzeti megbízott rendőr, a rendészet, valamint a rendőrjárőr is a templomhoz siettek február 5-én este Piliscsabán, mert egy bejelentés szerint egy fiatal szőke lány kiabál, agresszív és öngyilkossággal fenyegetőzik.
Már a megérkezéskor látszódott, hogy a lány sajnos önmagára, illetve környezetére is veszélyes. Simon Gyula Győző, a Piliscsabai Polgárőr Egyesület tagja azt is hamar felmérte, hogy a fiatal valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állt.
A mentők a fiatalkorú illetőt kórházba szállították. A mentőautó kísérésében a rendőrjárőr mellett a polgárőrök is segédkeztek.
- Polgárőr segítette az embercsempész elfogásátA rendőrök fogták el Zamárdiban azt a 40 éves olasz férfit, aki illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket akart elfuvarozni Nyugat-Európába. Az embercsempész felkutatását a polgárőrök is segítették.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
baleset (75) biztosítás (105) Budakeszi (24) Budapest (37) Budaörs (74) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (40) elismerés (72) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (22) emberkeresés (18) Gomba (20) idős (21) jutalom (23) karácsony (21) katasztrófavédelem (16) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (73) környezetvédelem (26) köszönet (29) közbiztonság (34) közgyűlés (23) lovas (70) ló (57) motoros (45) oktatás (73) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (23) Újlengyel (49) évértékelés (21) ünnepség (17)




