El akarta ütni a rendőrt a kisteherautó vezetője

Egy litván rendszámú személygépkocsi litván utasait ellenőrizték a rendőrök Harka közelében. Azt gyanították, hogy a jármű embercsempész előfutár autójaként érkezett a határátkelőhöz.

Az ezt követő események filmbe illőek, csak erős idegzetűeknek ajánljuk! – mondta el összefoglalójában dr. Bilisics Péter elnök.

Az ellenőrzés során egy következő teherautó érkezett. Az egyik rendőr az úttestre kilépve – szabályos rendőri jelzést alkalmazva – megpróbálta megállásra késztetni a nagy sebességgel közeledő kisteherautót, azonban annak vezetője a járművet az egyenruhás felé kormányozva még jobban felgyorsított. A rendőr még idejében el tudott ugrani a közeledő autó elől. Járőrtársa a kollégája testi épségét veszélyeztető manővert észlelve szolgálati fegyverével több lövést adott le, hogy a furgont irányváltoztatásra kényszerítse, mielőtt neki is el kellett ugrania. A kisteherautó sofőrje kihasználva a szabaddá vált utat, áthajtott Ausztriába, ahol azonban néhány száz métert megtéve járműve üzemképtelenné vált.

Nos döntsék el Önök, indokolt a mélységi határszolgálat Pest megyében.

Abony adomány baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel elfogás elismerés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek határvédelem idős internet Internet csalás jutalom katasztrófavédelem keresés kibervédelem képzés környezetvédelem köszönet közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat rendezvény segítségnyújtás tettenérés Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás Vác életmentés értekezlet évforduló újlengyel