Továbbra is sokan próbálnak illegálisan átlépni Magyarország déli zöldhatárán, ezért még mindig szükség van a fokozott határőrizetre. Ebben az emberpróbáló feladatban komoly részt vállalnak a Pest vármegyei polgárőrök is.
Immár hosszú évek óta július utolsó hétvégéjén ismét a röszkei határszakaszon a helyi, a vecsési és az isaszegi polgárőrök a két éjszaka alatt összesen 192 főt értek tetten és fogtak el. Ez a szám megdöbbentően magas, figyelembe véve, hogy a határsértők már évek óta tudhatják, a magyarok erejüket megfeszítve védik az Európai Uniót.
Dr. Bilisics Péter, a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke továbbra is lehetőségekhez képest támogatja a déli határszakaszon önkéntes szolgálatot teljesítő polgárőröket. Mint mondta: harminc fő már jelezte szándékát, ezért hamarosan megint készültünk lemenni a határra, tehermentesíteni az ott most szolgálatot teljesítőket.






- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
- 3 Pest vármegyei polgárőr kapott elnöki elismerést (+ képek)Pest vármegyei polgárőröket illetve településeket is jutalmaztak a július 4-én Kalocsán megtartott Országos Polgárőr Napon.
- Szülői programmal a rollerező gyerekekértHa valaki azt gondolja, hogy a rollerek csak a nagyvárosokban okoznak problémát, téved. Ugyanúgy konfliktust vagy balesetveszélyes helyzetet hozhat létre a községekben is.
- Felelős eszközgazdálkodást vizsgál az FBA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Felügyelő Bizottsága átfogó felmérést végez a vármegye polgárőr egyesületeinek használatában lévő járművekről, technikai berendezésekről és szolgálati felszerelésekről.
- Polgárőr is van a sérültek között (+ képek)Tragikus közúti baleset történt június 26-án délután a Pest vármegyei Iklad és Galgamácsa között. Az ütközés sérültjei között sajnos polgárőr is van.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




