Ez történt 2024-ben. Október

Az év vége lehetőséget ad arra, hogy visszatekintsünk mi történt 2024-ben. Ahogy már írtuk, december 31-ig minden nap felidézzük a 2024-es év egy-egy hónapjának eseményeit.  A mozgalmas szeptember után októberre tekintünk vissza.

Aki azt gondolta, hogy a mozgalmas szeptember után megpihennek majd a Pest vármegyei polgárőrök, az tévedett. Ugyanis a tizedik hónak a szüreti fesztiválok mellett a képzések, vizsgák és versenyek hava lett.

Október 4-én rendezték meg Szilvásváradon a VII. Nemzetközi Rendőr Lovasversenyt, amelyen a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség lovas polgárőre is indult. A versenyzők két fordulóban, egy gyorsasági szimultán és egy ügyességi számban mutathatták meg szakmai tudásukat és felkészültségüket. A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetséget a megmérettetésen Deguly Sándor, a Kosdi Összefogás Polgárőr Egyesület polgárőr lovasa képviselte.

Október 5-én, Budapesten tartották meg a XX. Ludrovszky Gyula Országos Polgárőr Közlekedésbiztonsági Verseny döntőjét. A két fős csapatok a polgárőr szakmai ismereteken túl közlekedési ismeretekben és vezetéstechnikai gyakorlatban mérték össze tudásukat. Az izgalmakkal teli nap végén a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motoros csapata a III. helyezést érte el.

A hévízgyörkiek büszkék hagyományaikra, múltjukra, következetesen ápolják történelmi szokásaikat Október 5-én felvonulással és azt követő bállal ünnepelték a szüretet, amit a helyi polgárőrök biztosítottak

A hónap közepén rendezte meg a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség, valamint az ECO Riders Országközepe Régió Természetvédelmi És Polgárőr Egyesülettel közreműködve Gödöllőn az Őszi Lovas Összevonást. Több mint százan voltak kíváncsiak a rendezvényre, ahol az érdeklődők más programok mellett meggyőződhettek a lovas polgárőrök szakmai felkészültségéről, megismerhettek néhány honos lófajtát, megnézhettek ugró-, ügyességi és engedelmességi bemutatót, Western lovaglást, élményíjászatot. A rendezvényen részt vett dr. Bilisics Péter a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség elnöke is aki dr. Gémesi Györgynek egy emléktárgyat adott át.

A nyári szünetet követően október 20-án pedig Dömsödre érkezett a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség képzési roadshowja. A vizsgázó polgárőröket köszöntötte Tarr-Sipos Zsuzsa, Dömsöd polgármestere is, aki megköszönte a polgárőrök munkáját és egyben elismerésének adott hangot. Az előadás végén a jelenlevő polgárőrök teszteket töltöttek ki, majd a házigazda Dömsödi Polgárőrség Polgárőr Egyesület jóvoltából egy bőséges ebédet fogyaszthattak el.

A képzést élőben közvetítettük YouTube csatornánkon, amit újra végig nézhet.

 

Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc alkalmából tartott díszünnepséget az Országos Polgárőr Szövetség, amin mások mellett két Pest vármegyei polgárőr munkáját is jutalmazták. A Polgárőrség érdekében végzett áldozatos munkája elismeréseként, a Polgárőr Érdemkereszt Arany Fokozata kitüntetésben részesült Udvari Szabolcs mint Érd járási koordinátor, illetve a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként pedig elnöki dicséretben és jutalomban részesült Szabó Balázs András, mint a Szövetség kutyás/állatvédelmi szakterületi koordinátora.

A Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egységének motoros polgárőrei pályaorientációs napon mutatták be mit dolgoznak, mik a feladatuk és milyen szépséget rejtenek a munkájuk. A programtól sok gyermek szeme felcsillant – mondta a nap végén Szeszler Tamás motoros polgárőr, aki szerint ez nagyban köszönhető a résztvevők önzetlen segítségének is.

Október 29-én egy gyújtogatót fogtak el a ceglédberceli polgárőrök és már el is érkezett október vége, amikor az önkéntes bűnmegelőzők országszerte, így Pest vármegyében is fokozott szolgálatokat látnak el a temetők környékén. 

A halottak napi fokozott szolgálatokról és november hónap eseményeiről holnap olvashatnak.  

Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!


baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Halásztelek határvédelem hulladék idős Internet csalás jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kibervédelem kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác újlengyel