Ha nagy leszek, polgárőr leszek! (+ képek)

Több kisiskolás is megfogalmazta a címben szereplő gondolatot október 25-én az újpesti Bajza József Általános Iskolában, miután részt vettek a pályaorientációs napon.

Budapesten, a Bajza József Általános Iskola 3. A osztályába járó diákoknak nem átlagos tanítási napként indult október 25-e. Egyrészt ez volt az őszi tanítási szünet előtti utolsó nap, másrészt Pályaorientációs Napot tartottak, ahol az Önkormányzati Rendészet és az Önkéntes Tűzoltóság mellett a motoros polgárőrök is megmutathatták mit dolgoznak, mik a feladatuk, és milyen szépséget rejtenek a munkájuk.

A rendezvényen a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti És Ellenőrzési Egységének motoros polgárőrei vettek részt, akik először egy rövid előadáson mutatták be, mi a feladatuk, majd az udvaron lehetőséget biztosítottak felülni a polgárőr motorokra. Természetesen az orientációs napon résztvevő többi szervezet is biztosította a gyerekeknek, hogy a saját technikai eszközeiket kipróbálják a kicsik. Így be tudtak ülni az Újpesti Önkormányzati Rendészet autójába, közelebbről szemügyre venni az Újpesti Polgárőrség és Önkéntes Tűzoltó Egyesület két tűzoltó autóját és onnan végig nézni egy segítségre szoruló személy magasból (fáról) mentését.

A programtól sok gyermek szeme felcsillant – mondta a nap végén Szeszler Tamás motoros polgárőr, aki szerint ez nagyban köszönhető a résztvevők önzetlen segítségének is.


  • A közbiztonság fokozása a cél
    Közbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
  • Engedély nélkül hagyta el a kórházat
    Betegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
  • Innovációval a hatékony képzésért
    Támogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
  • Új helyszínen lesz a telki oktatás
    Az előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
  • Először közösen, Újlengyelen
    Homor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.

baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség

Pmpsz
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.