Egy tizenkét részes sorozatot indítottunk tegnap, amiben visszatekintünk mi történt a házunk tájékán ebben az évben. Minden nap egy-egy hónapot idézzük fel. Ma február eseményeiből válogattunk.
Február 2-án a Budapest-Belgrád vasútvonal biztonságos megvalósításának érdekében tartottak egyeztető megbeszélést Dömsödön az érintett Pest vármegyei települések polgárőrségei. Az egyeztető megbeszélésen dr. Bilisics Péter ismertette milyen anyagi források és technikai eszközök előzetes rendelkezésre. Ezek megléte esetén tudja esetlegesen a Szövetség támogatni a projektben részt vállaló egyesületeket, polgárőröket. Elgondolkodtató volt hallani, miszerint a kínai fővállalkozók gondolkodásában fel sem merült, hogy bárki is ellopná a kivitelezéshez kihelyezett építési anyagokat. Hisz’ náluk ilyen elképzelhetetlen. Kínai szemlélet szerint, ha a kábeldobot kiteszik az út szélére, az biztosan ott marad, azt senki nem meri elvinni. Gondolati szinten sincs olyan, hogy valaki lopjon.
A helyi lakósságnak szóló közbiztonsági fórumot tartottak február 7-én a tápiószőlősi polgárőrök. A nyilvános tájékoztatást azért hívták össze, hogy a lakosság segítségét is kérjék egy 2024 októberében történt életellenes bűncselekmény felderítésében. Halupka István, mint a Tápiószőlősi Polgárőr Egyesület elnöke arról tájékoztatta az érdeklődőket, hogy a Polgárőrség taglétszáma és így a járőrszolgálatok gyakorisága is fejlődő tendenciát mutat. Majd mint önkormányzati képviselő a bővülő térfigyelőrendszerről beszélt a megjelenteknek.
Erősnek és a kelleténél bátrabbnak érezte magát négy férfi február 8-án este Budaörs belvárosában, akik úgy gondolták erejüket a mosoda környékén vezetik le. Négy, feltehetően tudatmódosító szer hatása alatt álló férfi törni-zúzni kezdett a mosodánál. Amikor a polgárőrök odaértek, kettő elkövető elfutott, de a másik két főt a rendőrök kiérkezéséig visszatartották.
A budaörsi polgárőröket mutatta be a róluk szóló műsorral a 2040 Budaörs TV. A tartalmas videóból kiderült, hogy mit csinálnak a budaörsi polgárőrök, miként segítik a város lakóit és a lakosság hogyan viszonyul az önkéntesek felé.
Ez volt a februári áttekintés, holnap március hónap történéseiből szemlézünk.
Gyorsabban akar információhoz jutni? Nem akar lemaradni híreinkről? Kövesse Facebook oldalunkat és iratkozzon fel YouTube csatornánkra is! Tényleg megéri!
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
- Először közösen, ÚjlengyelenHomor Zsófia és Panyi György közös gyakorlati bemutatóval várja az érdeklődőket, amelyben a PMPSZ székely lovai is részt vesznek.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Cegléd (17) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnepség (18)







