Augusztus 18-án határmenti szolgálatot láttak el az ország déli határszakaszánál a halásztelki polgárőrök, ahol rendőri felkérésre egy embercsempész és 34 határsértő feltartásában vettek részt.
A rendőri tájékoztatás szerint egy mikrobusz a hang- és fényjelzést figyelmen kívül hagyva, a felszólítások ellenére sem állt meg, illetve egy másik autó le akarta tolni őket az útról. A kisbuszt megpróbálták leszorítani, ami az árokba hajtott és a furgon rakteréből sok személy szétszaladt. A kísérő autó ugyan elhagyta a helyszínt, de a rendszámát sikerült felírniuk.
A polgárőrök azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol a környező mezőt, bokros részt drónnal átvizsgálták. A növényzet között elbújva huszonkilenc illegális határátlépőt találtak. A kutyás egység később pedig még hat embert derített fel, köztük a furgont vezető embercsempészt is.
- Polgárőrök is segítették a mentést a Fogarasokban (+ képek)A polgárőr vér nem válik vízzé. Ezt bizonyította két Pest vármegyei polgárőr, amikor magánúton voltak a romániai Fogarasi-havasok legnagyobb tengerszeménél, a Bâlea-tónál, és a meghibásodott kabinos felvonóból embereket kellett kimenteniük.
- Életet menthetett az empátiaA polgárőröknél alaptétel, hogy empatikusak embertársainkkal. Sokszor, sokféle módon bizonyították ezt a Pest vármegyei polgárőrök, legutóbb július 15-én Piliscsabán.
- Több mint 500 óraEnnyi szolgálati órát adtak júniusban a gombai polgárőrök, vagyis ötszáz órányi munkával segítették hazánkat, a társadalmat.
- Összefogással a lovakértÖsszefogással biztosítaná a lovas polgárőr szolgálatok takarmányhátterét a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség.
- Csak heti 15 percHa csak hetente tizenöt percet tölt a polgárőr az online tanteremben, jelentősen tudja javítani, fejleszteni szakmai tudását.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




