Egyszerű közgyűlésnek indult ám a végén izgalmakat hozott a gombai polgárőrök március 3-i értekezlete.

Közgyűlést tartott március 3-án, vasárnap a Gombai Polgárőr Egyesület. Az ünnepi eseményen ott volt a Monori Rendőrkapitányság járőr-őrszolgálatának alosztályvezetője, valamint Gomba és Bénye körzeti megbízottja, meg természetesen az egyesület vezetése illetve tagsága.
A megjelentek meghallgatták a 2023-as évi szakmai és pénzügyi beszámolót, amit el is fogadtak, majd a Rendőrség képviselői mondtak köszönetet a polgárőröknek, amiért önként, mindenféle juttatás nélkül végzik a közbiztonságot segítő munkájukat, segítve ezzel a legfőbb stratégiai partner, a Rendőrséget. Ezt követően Kirnbauer Ernő elnök és Wasyikovicz Kincső Kiara elnökhelyettes jutalmat adott át az öt legtöbb szolgálati órát teljesítő polgárőrnek, majd megbeszélték a 2024-es évi költségvetési és pénzügyi terveket.
Az értekezlet éppen véget ért, amikor váratlanul egy telefonhívást kaptak. Egy helyi lakos a gombai tó partján húzódó fenyveserdő közvetlen közelében tűzre lett figyelmes és kért segítséget. Szerencsére még ott volt pár polgárőr a közgyűlés helyszínén, így ők az ünnepi öltözetüket sem kímélve azonnal átvágtak az erdőn, fel a domboldalra és hozzájuk csatlakozó horgászokkal közösen eloltották a tüzet. Alig ért vissza csapat a kiindulási pontra ismét telefonhívás érkezett. Egy eltűnt személy keresésében kért segítséget a Rendőrség. Az illetőt a polgárőrök szerencsére hamar megtalálták, igaz erősen illuminált állapotban.
- Veszélyes volt a helyzetZavart elméjű nő okozott komoly forgalmi zavart május 19-én délután Ceglédbercel egyik nagy forgalmú útján.
- Székely lóval a külterületek védelméért pályázatA Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség támogatásával elindul a székely ló/csikó örökbefogadási program, melynek részeként pályázatot írt ki.
- Biztonságban ünnepelt BudaörsA hagyományokhoz hűen idén is a Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület és a Pest Vármegyei Polgárőr Szövetség Készenléti és Ellenőrzési Egység polgárőrei biztosították a Budaörs Fesztivál május 9-i rendezvényeit.
- Pályázati lehetőség Hankook abroncsokraAz előző évekhez hasonlóan az idén is meghirdette abroncsadományozási programját a Hankook Tire Magyarország Kft.
- Szeretettel köszöntjük az anyákat! (+ videó)A Pest Vármegyei Polgárőr szövetség elnöke, elnöksége, vezetése, valamint valamennyi tagja nevében szeretettel köszöntünk minden anyát!
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt Gomba Halásztelek idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




