Szolgálaton kívüli polgárőr is segítette a menetközben kigyulladt busz oltását július 29-én, Dorogon.
A gyors helyzetfelismerésének és határozott intézkedésének köszönhetően nem történt személyi sérülés azon a helyközi buszjáraton, ahol utasként ott volt egy szolgálaton kívüli pilisjászfalui polgárőr – adta hírül Facebook oldalán a Pilisjászfalui Polgárőr Egyesület.

A Piliscsaba és Esztergom között közlekedő menetrend szerinti buszon utazott Dorog felé a polgárőr, amikor füstszagra lett figyelmes. Mire a busz Dorogra ért, a füst már az utastérbe is kezdett beáramlani. A polgárőr azonnal jelezte a problémát a buszvezetőnek, aki a legközelebbi buszmegállóban félreállt.
A szolgálaton kívüli polgárőr ezt követően megkereste a buszon található porral oltó készüléket és a sofőrrel együtt kinyitották a motorteret. Rögtön látták, hogy kigyulladt a generátor.
Miközben a polgárőr próbálta megfékezni a lángokat, a segítségére sietett egy másik jármű vezetője is, akinél szintén volt porral oltó készülék. A közös összefogásnak köszönhetően sikerült megakadályozniuk, hogy a tűz az utastérbe is átterjedjen.
Az eset ismét bebizonyította, hogy a gyors felismerés, a lélekjelenlét és a segíteni akarás életet és értékeket menthet. A szolgálaton kívüli polgárőr példamutatóan járt el, hiszen civilként is azonnal segített a kialakult veszélyhelyzet elhárításában.
- Új tűzoltóautót kaptak a gyáli polgárőrök (+ videó)Országosan is egyedülálló, 15 ezer liter víz szállítására alkalmas tűzoltóautót kapott a gyáli FEGY Polgárőr és Tűzoltó Egyesület.
- A közbiztonság fokozása a célKözbiztonság javításáért tartottak egyeztető fórumot október 21-én Gödöllőn, a Művészetek Házában, amin a polgárőrök is képviseltették magukat.
- Engedély nélkül hagyta el a kórházatBetegsége miatt a kórház kerestette azt a nőt, aki engedély nélkül hagyta el az egészségügyi intézményt. Szerencsére a halászteleki polgárőrök felismerték az utcán.
- Innovációval a hatékony képzésértTámogató segítségével, innovációval válaszol a kihívásokra a Pest Megyei Polgárőr Szövetség: hamarosan mobilra költözik a felkészülés és a vizsga.
- Új helyszínen lesz a telki oktatásAz előzőekben meghirdetetthez képest új helyszínen, a Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában lesz megtartva a 22-én, Telkibe meghirdetett polgárőr alapismereti, szintmegtartó-felújító oktatás és vizsga.
baleset (75) biztosítás (109) Budakeszi (24) Budapest (38) Budaörs (78) Ceglédbercel (38) Dunakeszi (32) elfogás (45) elismerés (78) ellenőrzés (17) elsősegélynyújtás (19) eltűnt (23) emberkeresés (18) Gomba (21) Halásztelek (17) idős (21) jutalom (24) karácsony (21) keresés (17) kitüntetés (19) kutya (28) képzés (76) környezetvédelem (26) köszönet (30) közbiztonság (41) közgyűlés (23) lovas (75) ló (59) motoros (45) oktatás (76) Piliscsaba (26) pályázat (46) segítségnyújtás (20) tettenérés (18) támogatás (27) Tápiószőlős (27) tűz (28) Tűzeset (23) tűzoltás (35) verseny (23) Vác (24) Újlengyel (52) évértékelés (21) ünnep (18) ünnepség (18)




