Tegnap beszámoltunk róla, miszerint Pátyon adott nagyszabású koncertet a Kárpátia zenekar, aminek biztonságos lebonyolításában a Pest vármegyei polgárőrök is komoly részt vállaltak. Mint kiderült, nem volt izgalomtól mentes a rendezvénybiztosítás után hazafelé tartó polgárőrök útja, ugyanis éjfél után nem sokkal egy tűzesethez riasztották őket.
A Páty Pincehegyről Törökbálint irányába hazafelé tartó polgárőrök 0 óra 22 perckor értesültek róla, hogy a Budakeszin levő Tesco áruházban bejelzett a tűzriasztó berendezés. Azonnal a megadott helyszínre siettek, ahol a már ott levő polgárőrökkel együtt körbe járták az épületet. Az épület tűzriasztója szólt, a füst- és hőelvezető ablakok, valamint a vészkijáratok nyitva voltak.
Két kollégánk a látható, nyitva lévő bejáratokat folyamatosan biztosította, míg egy kollégánk a Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület tűzoltó kollégájával az épületet együtt bejárta, hogy látható-e tűz, vagy füst jele – mondja Udvari Szabolcs, a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesület elnöke. – Az épület belsejében továbbra sem volt érzékelhető sem tűz sem füst, ezért a tűzoltó-polgárőr páros az épület elé ment vissza. Ekkor érkeztek meg a hivatásos tűzoltók, akikkel újra bejártuk az épületet, ahol tűz vagy füst továbbra sem volt fellelhető. A Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület tűzoltó kollégája időközben felvette a kapcsolatot az épület üzemeltetőjével, aki jelezte a problémát az épületért felelős biztonsági szolgálatnak. A Guardian Security járőrpárosa hajnali fél kettőkor érkezett a helyszínre, velük az épületet újra bejártuk, megerősítették, hogy a fentieken kívül más behatolásra, lopásra utaló jel nincs. A tűzriasztást kikapcsolták, a vészkijáratokat lezárták.
A Budakeszi Városi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesületből Farkas Dániel, a Hegyőrség Törökbálint Polgárőr Egyesületből pedig Udvari Szabolcs, Wlach Zsoltné és Zsilinszky Norbert csak ezt követően, vagyis 2 óra után tudtak hazaindulni.
- Polgárőr segítette az embercsempész elfogásátA rendőrök fogták el Zamárdiban azt a 40 éves olasz férfit, aki illegálisan Magyarországon tartózkodó embereket akart elfuvarozni Nyugat-Európába. Az embercsempész felkutatását a polgárőrök is segítették.
- A hatékony együttműködésért tanultak DunakeszinIntézkedéstaktikai elméleti és gyakorlati oktatáson vettek részt szeptember 19-én a Dunakeszi Alsó Polgárőr Egyeset tagjai.
- Nyársapáton is tanultak a polgárőrök (+ képek)Majd’ hetven polgárőr jött össze szeptember 20-án Nyársapáton, hogy részt vegyen a Pest Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett alapismereti oktatáson.
- Rátámadtak az ikladi polgárőrre!Bokszerrel támadták meg szeptember 15-én az egyik szolgálatban levő ikladi polgárőrt. Szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
- 12. alkalommal szárnyaltak a motoros angyalokMár-már biztos pont a motorosok felvonulásában a polgárőr jelenlét. Mint évek óta már oly’ sokszor, úgy idén is, immár tizenkettedik alkalommal tartották meg A Motorosok is lehetnek Angyalok nevű motoros felvonulást.
baleset biztosítás Budakeszi Budapest Budaörs Cegléd Ceglédbercel Dunakeszi elfogás elismerés ellenőrzés elsősegélynyújtás eltűnt emberkeresés Gomba idős jutalom karácsony katasztrófavédelem keresés kitüntetés kutya képzés környezetvédelem köszönet közbiztonság közgyűlés lovas ló motoros oktatás Piliscsaba pályázat segítségnyújtás tettenérés támogatás Tápiószőlős tűz Tűzeset tűzoltás verseny Vác Újlengyel évértékelés ünnepség




